
Erdő Péter bíboros, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be a Szent István-napi szentmisét a Szent István-bazilika előtti téren augusztus 20-án 17 órakor. A szentmisén részt vett III. Senouda kopt pápa. Erdő Péter bíboros a szentmise kezdetén köszöntötte a megjelent közjogi méltóságokat, és a diplomáciai testület tagjait, élükön XVI. Benedek pápa új magyarországi képviselőjét, Alberto Bottari de Castello apostoli nunciust, valamint a testvéregyházak képviselőit.
Hitből fakadó örömmel és rendületlen tenni akarással ünnepeljük az idén országalapító királyunkat, Szent Istvánt – mondta bevezetőjében a bíboros. Hiszen támadhatnak viharok, megrázhatják válságok a társadalmat és a gazdaságot, de ” a szikla, amire Szent István épített, maga Krisztus. Ő az alap. Rá épülnek az apostolok és az egész ház, amely Isten népét jelképezi a történelemben.” Külön köszöntötte az idén fennállásuk 80. évfordulóját ünneplő Katolikus Karitász képviselőit Mint mondta az önkéntes emberi segítség olyan erő, amely reményt, állóképességet, optimizmust tud adni népünknek és helyi közösségeinknek.
A szentbeszédet Pápai Lajos győri megyéspüspök mondta. Szent István király 1000 évvel ezelőtt megalapította a magyar keresztény államiságot. Hitet adott, Egyházat szervezett, mindebből megszületett a magyar keresztény kultúra. És most azt kérdezzük: hogyan tovább? – tette fel a kérdésta győri megyéspüspök. Mint az evangéliumban hallottuk, az okos ember sziklára épit, mert a sziklra épített ház állja a vihart, a szikla pedig Krisztus.
Beszédében szólt arról, hogy már több generáció nőtt fel rendszeres vallásos oktatás nélkül. A mai világban a legnagyobb kísértés a közömbösség, és a vallási szinkretizmus. Az emberből kiirthatatlan az Isten utáni vágy, de az ember istenkeresése is megváltásra szorul. Ezért Isten is elindult, hogy megkeresse, elérje és megmentse az embert. A kinyilatkoztatás, fényében tudjuk, hogy az igazság Krisztusban van.
Aki Krisztusban felismerte az Isten Fiát, az Igazságot, az Atya Kinyilatkoztatóját aznem léphet vissza. Ugyanezt látjuk Szent István életében is. Ennek kell megjelennie a mai keresztények életében is.
Az Igazság, azaz Jézus Krisztus követése ma sem könnyü, mondta Pápai Lajos. Belső és külső nehézségekkel egyaránt találkozunk. A belső nehézségeket mindenekelőtt saját bűneink, mulasztásaink okozzák. Itt a megújulásnak egyetlen útja van: a mindennapi megtérés. Ezt szolgálja a Püspöki Kar által meghirdetett család-éve, a rendszeres hitoktatás, fiatalokkal, családokkal való foglalkozás, és annak tudatosítása, hogy rendszeres vasárnapi szentmise nélkül, a keresztség-bérmálás-házasság szentségeire való hívő készület nélkül nincs igazi keresztény élet és megújulás. Keresztény megújulásunkhoz munkásokra is szükség van. Különösen papi és szerzetesi hivatásokra – emelte ki.
A külső nehézségeket sem becsülhetjük le, hiszen ma is találkozunk a keresztényellenesség különféle formáival. Fontos azonban, hogy vállaljuk és valljuk meg a saját meggyőződésünket, és ne féljünk - figyelmeztetett a püspök.
A Szent Jobb-körmeneten az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonultak. A körmenetben az idei évben fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Katolikus Karitász mintegy 300 munkatársa és önkéntese – egységes öltözetben – együtt adott hálát a segélyszervezet által végzett több évtizedes szolgálatért.
A szentmisét egy megafonba kiabáló férfi zavarta meg. Az incidensre utalva Erdő Péter bíboros záró szavaiban úgy fogalmazott: az iménti eset arra késztet mindenkit, gondolkodjon el, milyen mélységek felett uralkodik az Isten, szerte a világban. Felidézte, hogy Lengyelországban 1971-ben egy hasonló vallási körmenetet atrocitással zavartak meg. Az emberek akkor azt kiabálták válaszként: "mi ezt is megbocsátjuk nektek".
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















