
- Azt mondta a parlamentben, hogy a határon túli magyarok honosítása történelem. Mi az, amit még ilyen tettének tekint?
- A honosítás nemzetegyesítése valóban vitathatatlanul az, de ugyanígy egyháztörténelmi jelentőségű volt Szent István bizánci kanonizációja, amire 1054 – a keleti egyházszakadás – óta nem volt példa, hogy egy szakadás után nyugaton kanonizált szentet elismerjenek keleten, vagy egy keletit nyugaton. És politikatörténeti fejezet, hogy Varga Lászlóval újraépítettük a KDNP- t, és nem engedtük kiesni a történelemből 67 év kereszténydemokráciáját és – egyedüli történelmi pártként – megmaradtunk.
- Számos tanulmány és interjú készült minderről. Miért érezte fontosnak mégis leszögezni, hogy autentikusnak, hiteles műveinek a könyveiben – Igenis szólnunk kell; Ius resistendi; Egyenes úton; Megharcolunk minden magyarért!, és a verseskötetében – megfogalmazottak tekinthetők, sőt tekintendők?
- Egy politikai opus nem olyan, mint egy szépirodalmi mű, vagy egy tudományos esszé. Nem kevesebb vagy több, egyszerűen más természetű. Egyfelől a politikai beszéd jobban benne van a történelem hús- vér valóságában, jobban magán viseli a konkrét történelmi szituáció jegyeit. Másfelől egy politikai vezető ezer és ezer nyilatkozatot tesz és levelet küld. Ezek tartalma az én döntésem, de a megfogalmazás sokszor a sajtósoké. Viszont az említett könyvek minden szava tudatos ars poeticám tükrözi. Különben én azt sem érzem igaznak, amikor egy költő életmű kiadásába utólag betesznek olyan verseket, amiket ő életében nem vett fel a köteteibe. Ez irodalomtörténetileg lehet érdekes, de nem a hitvallásos, autentikus életmű tekintetében.
- A napokban egy gazdaságelméleti beszélgetésben azt állította, hogy a közgazdaságtan nem természettudomány, és az antropológiai szemlélet fontosságát hangsúlyozta.
- Ez egyszerűen annyit jelent, hogy természetéből adódóan más tudomány a fizika, mint a történelem; a matematika, mint az irodalom. A közgazdaságtan kiinduló pontja az a feltételezés, hogy az emberek „racionálisan viselkednek”, amin haszonelvűséget ért. Ez abszolutizálva már antropológiai tévedés. Ugyanis miért racionálisabb, vagy ha tetszik „haszon- maximalizálóbb” egy bankár, mint egy karmelita szerzetes? Végül is van e hosszabb távú és nyereségesebb befektetés, mint az örökkévalóság? Vagy miért racionálisabb és hasznosabb a pénzemet részvénybe fektetni, mint pl. a családomba azzal, hogy elmegyünk a gyerekekkel nyaralni? A gyerek taníttatásába, összetartó élményekbe vagy a szellemi- lelki javakba fektetett pénz, munka, idő miért lenne kevésbé racionális vagy hasznos? Csak más koordináta rendszerben mérhető az értéke. Ebben az összefüggésben hangsúlyoztam az antropológiai fordulat fontosságát. A közgazdaságtannak, szociológiának, stb. megvan a saját illetékességi területe, de ha élet- és világmagyarázat próbál lenni, mint ami például a marxizmussal történt, az – szigorúan tudományos szempontból – tudománytalan. Politikailag pedig mindez azt jelenti, hogy a gazdasági szempontok legitimek a gazdaságban, de a kizárólagos gazdasági megközelítés illegitim pl. a kultúrában, az oktatásban, vagy a családpolitikában. Sőt, a gazdaságnak is millió olyan nem gazdasági természetű előfeltétele és vetülete van, ami szoros értelemben nem gazdasági természetű. Például az erkölcs.
- Tudom, hogy nem nyilatkozik személyes dolgokról, mondván, hogy más a magánélet és más a közélet. Mégis hadd kérdezzem meg azzal kapcsolatban, hogy többször halálosan megfenyegették. A napokban is. Nem fél?
- Nézze, nem hagyom magam megfélemlíteni. Ha valakit meg lehet félemlíteni, és ez befolyásolja a döntéseit, akkor jobb, ha abbahagyja a politikát. Négy különböző természetű fenyegetést kaptam az évek során. Belpolitikait, - részint a rendszerváltozáskor öreg bolsevikoktól, részint akkor, amikor a KDNP-ből egyedül voltam a parlamentben és Gyurcsánnyal harcoltam -, ezeket nem érzem komolynak. Nemzetpolitikait, - szomszédos országok szélsőségeseitől, magyar- gyűlölő sovinisztáitól -, ez is kezelhető. Aberráltaktól, - pl. homoszexuális szervezetek aktivistáitól, akik azért gyűlölnek, mert megakadályoztuk a parlamentben és az Alkotmánybíróságon, hogy házasodhassanak és gyerekeket fogadhassanak örökbe. Egy ilyent a házunkban fogott el a rendőrség… Ez nehezebb ügy, mert ezek beteg emberek. És a destruktív szektások, - akik meg azért gyűlölnek, mert kitettük őket az egyház kategóriából, és mert katolikus vagyok a közéletben. Például azután is életveszélyesen megfenyegettek, amikor azt nyilatkoztam, hogy amíg én miniszter vagyok és a KDNP parlamenti párt, addig a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon. Ez valóban kockázat, de újra megismétlem: a szcientológia nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Hazának, ezért nem lesz egyház Magyarországon.
- Mindez „csak” ilyen fenyegetéseket jelent?
- Dehogy. Ez csak egy kis része… Ez a történet ezekbe az említett körökbe tartozó – vagy zsoldjukban álló - újságírók hazugságairól és a bloggerek gyalázkodásáról szól. De hát ezt megszoktam. Megjegyzem, ezeknek a figuráknak a rágalmazása és gyalázkodása egyfajta útjelző, hogy: jó úton járok.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















