
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg 98 ügyben folytatnak eljárást uzsorások ellen, a legtöbb Borsod megyében zajlik. A havi 100 százalékos kamat miatti rabszolgaságból egy évtizede szabadulni nem tudó emberek az MTI tudósítójának több Borsod megyei településen arról panaszkodtak, hogy a tartozást veréssel hajtják be rajtuk, de az sem ritka, hogy az uzsorások eladják vagy prostitúcióra kényszerítik rokonaikat.
Az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére közölte: jelenleg 98 nyomozás vagy feljelentéskiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységekkel összefüggésben az országban. A legtöbb, 27 ügy Borsod megyében zajlik, utána Szabolcs (20) és Szolnok megye következik (10). Az eljárásokban 141 elkövető került a rendőrség látókörébe. Jelenleg 28 ember előzetes letartóztatás, kettő lakhelyelhagyási tilalom, egy pedig őrizetbe vétel hatálya alatt áll. A múlt hónapban uzsorás vagy azzal összefüggő tevékenységek miatt 9 eljárást fejeztek be: 4 esetben bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást, két ügyben vádemeléssel, háromban pedig a feljelentés elutasításával zárult a nyomozás. A befejezett ügyekben 10 embert hoztak összefüggésbe a bűncselekményekkel.
A mélyszegénységben élő, főként roma családok elmondása szerint azért fordulnak uzsorásokhoz, hogy enni tudjanak adni gyermekeiknek. Az uzsorások azonnal megjelennek a segélyek kifizetésekor, és behajtják a törlesztést, és csak a "jóindulatukon" múlik, ha a családi pótlékból, gyesből, szociális támogatásból visszaadnak pár ezer forintot, persze szintén kamatra - mondták.
Egy középkorú, három gyermeket nevelő sajóhidvégi asszony az MTI tudósítójának azt mondta, 12 évébe telt, amíg meg tudott szabadulni egy kezdeti 50 ezer forintos kölcsöntől. Tartozása csak nőtt, így csaknem ötmillió forintot szedtek el tőle az évek alatt, de feljelentést nem mert tenni a fenyegetések miatt.
A Taktaközben sértettek arról beszéltek, az is előfordult, hogy baleset-biztosítással rendelkezőket arra kényszerítettek, vágják le egyik ujjukat. Szabolcs megyében az sem ritka, hogy a fizetni nem tudó adóst eladják csicskának, de az is megtörténik, hogy gyermekeiket prostitúcióra kényszerítik - mondták kisebbségi vezetők, akikhez gyakran fordulnak panasszal a helybeliek. Csak annyit tudnak segíteni, hogy a rendőrséghez irányítják őket.
Ha az adósnak van értéke, ingatlana, azt elveszik. Több településen is látni olyan házakat, amelyeket szociálpolitikai támogatásból építettek az építőipari vállalkozóként is tevékenykedő uzsorások, majd lebontották, s az építőanyagból más családnak "új házat" építettek. Ilyen ügy miatt indult büntetőper idén márciusban Szerencsen, ahol 202 vádlottat állítottak bíróság elé, csaknem félmilliárd forintos csalás miatt.
Miközben a kamatrabszolgaságba kényszerült emberek egyre szegényebbek lesznek, az uzsorások szemmel láthatóan gyarapodnak. Egy uzsorásnak mondott ember, aki tagadja tevékenységét, az MTI tudósítójának azt mondta: a kölcsönadók tulajdonképpen jót tesznek az emberekkel, mert segítenek rajtuk, nem engedik, hogy éhezzenek a gyerekek. A 100 százalékos kamatot túlzónak tartja, de havi 10 százalékot elfogadhatónak nevezett, megjegyezve, a "bankok sem ingyen hiteleznek".
A kamatrabszolgaságról elhíresült települések polgármesterei az MTI tudósítójának azt mondták: nagyon nehéz az uzsorások ellen fellépni, mert hivatalosan hozzájuk nem érkezik panasz, "pletykákra pedig nem építhetnek". Néhány önkormányzat úgy próbált segíteni, hogy részletekben fizette ki a szociális támogatást, de mivel ez nem jogszerű, nem lehetett megoldás. A szociális kártya vagy a folyószámlára utalás bevezetése sem jelent orvosságot a problémára, mert a kölcsönadók begyűjtik a bankkártyákat, és ők maguk veszik le a pénzt, vagy sokszor hitel felvételére kényszerítik az adósokat.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















