Amikor ezt írom, még vasárnap van. Állítólag hétfőn csúfos események elé néznek a világ tőzsdéi, és a bolygólakók többsége. Fajunk – harvardi jóslatok szerint – a második összeomlás közepén vagyon. Többségünk összeomlik anélkül, hogy halvány fogalmunk lenne, mi fán terem a tőzsde. Ez pedig csúnya dolog, mert legalább annyit kellene tudni róla, mint mondjuk a villámcsapás elkerüléséről. Ez utóbbit tanítják is az iskolában, de már a tőzsdeomlás kivédése kimaradt az iskolai tanrendből.
Kívülről nézve a tőzsde olyasvalaminek tűnik, ami nem létező pénzekkel és dolgokkal, valamint létező, ám minden valós hasznosságot nélkülöző papírfecnikkel kereskedik, és mások egyetlen hülye beszólásától a feje tetejére áll. Mondhatni egy bolond csaló.
Ez a bolond csaló pedig össze fogja csinálni magát, ha nem is hétfőn, hát hamarosan. Aztán mi is összecsináljuk magunkat, de hogy ezek után mi lesz azt végképp nem sejthetjük. Még próbáljuk a világot menteni adósságemelő korlátok toligálásával, meg hülye bank-, és országmentő csomagokkal, ahelyett hogy jól seggbe rúgnánk őket, de az alig elképzelhető vég már az ajtón kopogtat.
Annyit talán mégis elképzelhetünk róla, hogy a pénz (bármelyik) hihetetlenül elértéktelenedik majd, nem tudunk fizetni, de ezen igazából nem is kell aggódnunk, mert valószínűleg nem is lesz mit megvennünk. A közszolgáltatások akadoznak, vagy eltűnnek, mi meg fűthetünk fatüzeléssel a panelben. Már amíg lesz fa a környéken. Éhesek leszünk és gorombák.
Nekem genetikailag óriási szerencsém volt eddig, mert alapállapotomban is mindig éhes és goromba vagyok. A közvetlen környezetem alig fogja észlelni a változást. Engem viszont végtelenül elkeserít majd, ha a többiek is otrombák lesznek, miáltal eltűnik az eleddig jól működő evolúciós előnyöm. Úgyhogy sürgősen újak után kell nézni. Csak remélem, hogy jövendőbeli evolúciós előnynek könyvelhetem el például családunk beteges befőzési kényszerét, aminek kézzelfogható eredménye felhalmozott lekvár- és lecsókészletünk.
Ám attól tartok, elég baj, hogy ennél komolyabb fajfenntartási tippem nincs, se magamnak se másoknak.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















