
Kapaszkodhat a kormányzat rendesen, hiszen előbb-utóbb a kabinet nyakába hullik vissza a frankválság – magyarán a választó nem tesz finom distinkciót aközött, hogy saját kormánya hozta rá a bajt, vagy a nemzetközi globálkapitalisták miatt szegényedik. És a jelenlegi frankválság különösen érzékeny kérdés, hiszen szinte nincs olyan család, amelyiket ne érintene. Arra persze nincs hivatalos-tudományos definíció, hogy mikor jön el az a határpont, ami után – mindennemű felelősségelhárító kommunikáció ellenére – a polgár egyértelműen saját kormányát kiáltja ki felelősnek. Kiszelly Zoltán politológus szerint akkor, amikor „a jövőben hogyan alakul az ön és háztartásának sorsa” típusú közvélemény-kutatási kérdésre pesszimistább válaszok születnek, mint amilyet a „jó vagy rossz irányba mennek a dolgok az országban” felvetésre adnak a válaszadók. Ebben az estben ugyanis a pártszeretet már felülírják a nehézségek, magyarázta a politológus.
Görögsaláta
Amikor tavaly Kósa Lajos és Szijjártó Péter párban vizionált görögországi gazdasági helyzetet, illetve államcsőd-közeli állapotot Magyarországon, már nem 44, hanem csak 40 százalék gondolta úgy, hogy Magyarországon jó irányba mennek a dolgok. Az utóbbi két hónapban ugyan egyre többen vélik úgy, hogy mégiscsak jó irányba mennek a dolgok, hiszen a májusi 26 százalék helyett ma már a lakosság 32 százaléka hiszi ezt a Medián felmérése szerint – ám ebben az adatsorban nincs benne a július végén kirobbanó frankválság hatása. Mint ahogy abban, a GFK Hungária által összeállított adatsorban sem mutatható még ki a frankválság hatása, miszerint a magyarok a legpesszimistábbak egész Európában: csak 26 százalékuk nagyon vagy igen biztos abban, hogy jobbra fordul a sora, 32 százalékuk nem túl biztos vagy bizonytalan abban, hogy egyszer jobb lesz, 42 százalékuk pedig egyáltalán nem biztos benne, hogy valaha is jobbra fordul majd az élete.
Lázadószavazatok
És amikor az egyéni kilátásokat rosszabbnak érzik a polgárok, mint az országosokat, magyarázta Kiszelly, nos, akkor alakul át az elégedetlenség kormányváltó szavazattá. Ám ez Magyarországon egyelőre nem működik, ugyanis ahhoz, hogy az elégedetlenség valódi „lázadószavazattá” érjen, még egy fontos feltételnek teljesülni kell. Nevezetesen a változásnak. Erre viszont nincs esély egyelőre, a 2014-es választásokig még 2,5 év van hátra. Miközben a Fidesz végig számíthat a két és fél milliós szavazótáborára, hiszen a jobboldali választók türelmesebbek a kormánnyal, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy szerintük az ország jó irányba megy, és ezért megéri áldozatot is vállalni. Álláspontjuk így valószínűleg nem változik, amíg megélhetési válsággal nem szembesülnek, vagy azzal, hogy semmivel sem lett jobb az életük, hiszen a kedvezményeket (például a gyerekek után járó adókedvezményeket) egyszerűen megeszik a frank erősödésével egyre súlyosbodó törlesztő részletek.
Megmentik a leányokat
Hogy mennyire durvulhat el a frankhelyzet, az egyelőre kérdéses, ám az tény, hogy a vártnál jobb amerikai munkaügyi adatok csak egy pillanatra akasztották meg a frank erősödését. Az alpesi deviza árfolyama pénteken az amerikai statisztikák 14:30-as nyilvánosságra hozatala után 249 forintra mérséklődött, ám egy óra alatt visszaugrott 253 forintra. És Magyarország számára újabb veszélyt rejt, magyarázta egy inkognitóját megőrizni kívánó jegybanki forrás az atv.hu-nak, hogy a frankspekulánsok erősen játszanak egy olasz alapítású és egy osztrák bankra – mindkettő jelen van Magyarországon is, így bukásuk komoly károkat okozhatna.
Sarkadi Szabó Kornél szerint azonban vélhetően nem fenyegeti a sokak által emlegetett bedőlés veszélye a magyar bankrendszert, ugyanis az anyabankok nagy valószínűséggel megmentik nagyobb magyarországi leányaikat, hiszen ha azok csődbe mennének, a térség számos pénzintézetét rántanák magukkal. És ha az „anyáknak” van pénzre szüksége, az is megoldható. Nem véletlen, magyarázta a független elemző, hogy az Európai Központi Bank jelezte, hogy egyelőre korlátlan hitelt biztosít a bajban lévő pénzintézeteknek. Persze az is igaz, hogy a bankmentés hasznos, de egyben az elszabaduló infláció kezdete is lehet, tette hozzá Sarkadi Szabó.
Vergődünk a frankcsapdában
Ám a jelek szerint nem bizonyult elegendőnek, hogy az Európai Központi Bank bejelentette: jelentős keretet biztosít a bajba jutott pénzintézeteknek, mondta Török Bálint az atv.hu-nak. A BudaCash elemzője szerint ennél fajsúlyosabb üzenetre lenne szükség: az például megnyugtató lenne, ha az EU bejelentené, hogy komolyan veszi az eurózóna válásgát és a bajba jutott országok számára összedobott 400 milliárd eurós alapot megduplázza vagy megtriplázza. Mindenestre most Magyarország úgy vergődik a svájci frank csapdájában, hogy a forint az euróval szemben nem gyengült. Ez nagyon lényeges, magyarázta Sarkadi Szabó, ugyanis a külföldi befektetők kezében jelenleg rekordmennyiségű magyar államkötvény van.
Amit eddig egyelőre nem szándékoztak eladni, ám ha megszimatolnak egy lehetséges forintgyengülést az euróhoz képest, vagy valamilyen negatív impulzus érné a befektetőket, akkor elkezdhetnék piacra önteni a magyar kötvényeket, ami még tovább fokozná a rossz pénzpiaci helyzetet. Persze azt, hogy a kormány eltökéltnek tűnik a helyes költségvetési pálya tartásában, és ennek érdekében megszorításokra is hajlandó, eddig pozitívan értékelték a befektetők.
Széll Kálmán mint nyugtató
A magyar piacokat Török szerint sem fenyegeti egyelőre veszély: a Széll Kálmán terv megnyugtatta a befektetőket, igaz lassanként sorjázniuk kellene a konkrétumoknak, mielőtt megkopik a bizalom. Jelenleg azonban a 6-7 százalékos hozamot produkáló magyar államkötvények roppant vonzóak, és nem valószínű, hogy a befektetők szabadulni akarnának tőlük, hacsak a más piacokon elszenvedett veszteségeik miatt nem kényszerülnek erre.
Ugrás 275-re
Hogy hol áll meg a frank azt senki nem tudja. Ez egy piramisjáték, és praktikusan mindaddig emelkedik a „tét” összege, amíg az új beszállók tőkéje meghaladja a kiszállókét, reagált Sarkadi Szabó Kornél arra a felvetésre, hogy meddig hízhat a frank árfolyama. Az árfolyam-görbe egyébként már annyira hiperbolikus, hogy a tapasztalatok alapján, mondta a független pénzpiaci elemző, ez már a szélsőséges erősödés végét is jelentheti. Úgyhogy Sarkadi Szabó szerint a következő hónapokban, év végéig valamikor ismét 230 forint körül lehet a frank – mindenesetre az elemző úgy véli, valahol 220 és 250 forint körül stabilizálódik majd az alpesi deviza, e szint alá már nagy valószínűséggel nem megy a frank. Az viszont nyitott kérdés, hogy hol fordul az egyre keményebb deviza, megeshet, hogy a jelenlegi szinten megáll, és elkezd visszagyengülni, de az is megtörténhet, hogy előbb még megugorja a 265-275 forintos szintet is. Egy ilyen heves mozgásnál egyszerűen nem lehet megjósolni a tömegpszichológia határait.
A nulla százalékos kamat sem taszít
Hogy maga a svájci jegybank mit tehet a frank kordában tartása érdekében az kérdéses – elemzők mesterségesen gerjesztett túlkínálatról és negatív kamatról beszélnek. Ám Sarkadi Szabó szerint egyiknek sincs sok értelme, ugyanis a befektetők nem az immár 0,0-0,25 százalékos kamat miatt menekülnek a svájci frankba: a hasznot az alpesi deviza erősödése és stabilitása jelenti. Illetve, magyarázta Németh Dávid az ING elemzője, nem olyan könnyű a svájci jegybank helyzete sem, hiszen sok tízmilliárd frankot bukott, amikor interveniálni próbált, illetve mesterséges túlkínálatot szeretet volna gerjeszteni, és piacra dobott egy csomó svájci frankot, és aktívan vásárol eurót. (A kibocsátás egyébként maga is jelentős költségekkel jár.) Ráadásul a jegybank nem „ugrálhat összevissza”, hiszen a svájci gazdaságnak a bankrendszer meghatározó része, így ha a nemzeti bank iránti bizalom megkopik, csúnyán eshet a gazdaság.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















