
Az Európai Néppárt (EPP) vezetője - aki több, mint tíz éven át volt Belgium miniszterelnöke - Ágh Péter, a Fidelitas elnökének kezdeményezésére válaszolt a Fidelitas Központi Iroda munkatársának kérdéseire.
- Pár hónappal ezelőtt tartotta a YEPP tisztújító kongresszusát Berlinben. Dömötör Csabát, a Fidelitas jelöltjét érte az a megtiszteltetés, hogy a kongresszus küldöttsége két évre a YEPP elnökévé választotta. Önnek, mint az Európai Néppárt vezetőjének, milyen elvárásai vannak a YEPP új vezetősége felé?
- Néhány héttel ezelőtt Dömötör Csaba látogatást tett nálam Juha-Pekka Nurvalával, a YEPP főtitkárával és Helena Boleyn-Lambbal, a YEPP irodavezetőjével, hogy bemutassák a terveiket a következő két évre. De nem ez volt az első találkozás: Csaba segítségével ismerhettem meg 2009-ben a Fidesz európa-parlamenti választási kampányát, és később, mint a YEPP alelnökével, közösen dolgoztuk ki az Európai Néppárt klímaváltozásról alkotott álláspontját, amit később a Néppárt kongresszusa el is fogadott Bonnban.
Milyen elvárásaim vannak a YEPP felé? Én hiszek az ifjúsági szervezetek szükségességében, különösen ami a YEPP és a Európai Néppárt kapcsolatát illeti. A YEPP kihívásokat állít elénk, ezáltal motivál minket. Egy ifjúsági politikai szervezetnek mindig vitatkozó álláspontot kell képviselnie, ugyanakkor folyamatosan kérdéseket és új ötleteket kell gyártson. Ezért én egy kettős szerepre kértem a YEPP-et: arra, hogy motiválja a Néppártot azzal, hogy új ötleteket tegyen le az asztalra, illetve támogasson minket fiatalos lendületével, energiájával.
Az egyik legnagyobb kihívás az Európai Néppárt számára az Athéni Program frissítése, újragondolása, amit majd a kongresszus véglegesít 2012 végén. A program irányvonalait tekintve ragaszkodnunk kell Néppárt főbb értékeihez, de ugyanakkor választ kell adjunk az EPP megnövekedett taglétszám okozta kihívásokra és programnak számolnia kell a most kialakuló új Európai valósággal is.
Ezért, miközben YEPP-nek aktívan részt kell venni a Néppárt munkacsoportjaiban, és a közgyűléseken, úgy gondolom, fontos, hogy a YEPP jelentős részt vállaljon a fenti program kialakításában is, mivel ez határozza meg pártunkat a következő évtizedben.
Továbbá, kiemelten fontos, hogy a YEPP és a többi tagszervezetünk még aktívabban tegyen azért, hogy az Európai Unió és annak egyes társadalmai közötti különbségek áthidalhatóak, kiegyensúlyozottabbak legyenek.
Meggyőződésem, hogy Dömötör Csaba és a YEPP elnökségi tagjai mindent meg fognak tenni azért, hogy közösen megbírkózzunk ezekkel az előttünk álló feladatokkal.
- A közelmúltban ért véget a Magyar EU-elnökség. Az elnökség szlogenje a "Strong Europe - Erős Európa" volt. Mit gondol, mely területeken lett erősebb Európa, mint hat hónappal ezelőtt volt?
- Az elmúlt hat hónap kulcsfontosságú volt az Európai Unió számára, és a Magyar Elnökségnek hatalmas kihívásokkal kellett megküzdenie. Az eddigi legelső Magyar Elnökség professzionálisan és sikerrel vívta meg ezeket a kihívásokat. Munkájuk eredményeképp számos témában lényeges előrelépések történtek.
Kiemelném ezek közül a hatos jogszabálycsomagot és az egyes országok gazdaságpolitikájának harmonizálása ügyében tett lépéseket, amelyek eredményeként közelebb kerültünk a végleges megállapodás felé. Továbbá az Elnökségüknek sikerült létrehozni és elfogadtatni a közös Európai Roma Stratégiát és útjára indítani a Duna Stratégiát. Fontos lépéseket tettünk ez idő alatt a Nyugat-Balkán integrációja felé, és a Magyar Elnökség alatt sikerrel zárultak le Horvátország csatlakozási tárgyalásai is. Egyetértés született két olyan szabályozási területen is, amelyek által közelebb kerültünk az egységes szabadalmi oltalom, illetve az egyesült és integrált európai energiapiac megvalósulásához.
Mindezen területeken a Magyar Elnökségnek sikerült Európát erősebbé tennie. Meg vagyok győződve arról, hogy a Lengyel Elnökség építkezni tud, és építkezni is fog ezekre az eredményekre.
- Ha most volna huszonéves, mit üzenne Önnek a gazdasági válság és az Euro körüli bizonytalanság?
- Az Európai egység megvalósítása a 20. század legszebb projektje volt, amely békét és jólétet hozott az egész kontinensnek. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi gazdasági krízis leküzdése, a jólét biztosítása és az "Európa projekt" 21. századi sikere két fő pilléren nyugszik: európai értékeinken és a kemény munkánkon. Ebben a megközelítésben úgy kell ezekre tekinteni, mint a jövő leckéire.
Álláspontom szerint a mostani gazdasági válság oka, hogy elfelejtettünk néhány fontos európai értéket. Ez persze azt is jelenti, hogy az Európai Unió számára a válságból való kilábalás útja ezen értékek felvállalása és a kemény munka - pontosabban épp azokra az alapvető értékekre gondolok, amelyeket a mi politikai családunk is vall. Hadd említsek néhányat: szolidaritás, szubszidiaritás és fenntarthatóság.
Először hadd érintsem a szolidaritás témakörét: Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ebben a válságban minden ember, minden EU-tagország egységesen, kontinentálisan érintett. Egy-egy ország gazdasági összeomlása az összes többi országra hatással van. Következésképp, nem kérdés, hogy az erősebbnek segíteni kell a gyengét. De a szolidaritásnak is két oldala van: a megsegített országoknak is segíteniük kell önmagukon. Meg kell találják saját eszközeiket, hogy növelni tudják versenyképességüket. Ezt értjük mi az érem másik oldalán, amikor kétoldalú szolidaritásról beszélünk.
Amikor szubszidiaritásról beszélünk, arra gondolunk, hogy nem szabad elvenni az egyéntől és a közösség hatáskörébe utalni azon kérdéseket vagy problémákat, amit az egyén saját maga is meg tud oldani. A mi kontextusunkba helyezve ez azt jelenti, hogy eddig nem sok mindent szabályoztunk Európai szinten, de a jövőben még inkább tartózkodunk kell a túlzó szabályozásoktól. Más szóval: a jó gazdasági szabályozásnak nem szabad elnyomó gazdasági irányítássá válnia.
Harmadszor, a fenntarthatóság az előrelátó szabályozás és fejlesztés képességét fejezi ki. Ezt kell alkalmaznunk gazdasági kérdésekben is, különös tekintettel a pénzügyi piacokra. Világosan beszélve: több szabályt kell hoznunk annak érdekében, hogy a pénzügyi piacok hosszú távon gondolkodjanak a rövidtávú profitra való törekvés helyett.
A második pillér, amit említettem, az a kemény munka. A jelenlegi válság megtanította nekünk, hogy az európai értelemben vett jólét nem feltételek nélküli adottság. Minden európai állampolgárnak, legyen értelmiségi vagy kétkezi munkás, legyen közalkalmazott vagy politikus, mindenkinek felelősséget kell vállalni a "közös jó" érdekében. Ez mindennapos erőfeszítést igényel. Nem fogadhatjuk el, hogy egyes emberek erőfeszítések nélkül gyarapodjanak a közösség kárára. Ne számítsunk arra, hogy fenntartható társadalmat hagyunk az unokáinkra akkor, amikor arra tanítjuk őket, hogy mindez erőfeszítések nélkül is természetes és állandó.
Meggyőződésem, hogy további minőségi előrelépést kell tegyünk az Európai Unióban, épp, mint az 1980-as években, amikor az euroklerózis leküzdése érdekében egységesítettük belső piacainkat. Politikai és gazdasági téren még egységesebbé kell váljunk.
Ez a mostani válság meg kell tanítsa a fiataljainknak, hogy előidézője az alapvető értékeinkről való megfeledkezés volt, és hogy az "Európa Projekt" állandó tetteket, erőfeszítéseket igényel. Ezért a mai kihívásokra az Európába vetett erős hit és a kemény munka lehet az egyedüli válasz. Az "Európa Projekt" képes arra, hogy a kontinens minden állampolgárának jólétet biztosítson a 21. században. De ez mind tőlünk függ, különösen a mai fiataloktól.
Ács Arnold
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















