
A Magyar Turizmus Zrt. új logóját és honlapját fogja reklámozni az a hatalmas festmény, amelyet a versenypálya első két kanyarjában festenek fel – mondta el Bánki Erik, a parlament sport-és turizmus bizottságának elnöke a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón. Szólt arról is, hogy Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója megállapodást írt alá, amelyben vállalják, hogy együttműködnek minden olyan sportrendezvényen, amely az autó-motor sporthoz, illetve a Hungaroringhez köthető. A politikus szerint „ez egy történelmi pillanat, hiszen 25 éves a Hungaroring, és 25 év alatt nem sikerült megoldani senkinek, hogy magyar versenyen Magyarországot tudjuk reklámozni.”
Bánki szerint a kormány kitűzött célja, hogy Magyarország minél több nagy sportrendezvényt tudjon tartani annak érdekében, hogy olyan vendégek is eljöjjenek hozzánk, akik nem biztos, hogy célországként Magyarországot választanák. Emellett hazánk olyan sajtófelületeken tud megjelenni, amelyek Magyarország jó hírét, Magyarország imázsépítését tudják segíteni az egész világon – tette hozzá a fideszes politikus.
Mint fogalmazott: ez a nap ennek a szándéknak az egyik legjelentősebb állomása, hiszen olyan versenyről beszélünk, amely a világ egyik legnézettebb rendezvénye. A Magyar Nagydíj idei futamának kezdetére időzített újdonság célja a turizmus és a sport közötti kapcsolat erősítése, illetve Magyarország hírnevének továbbvitele. A nemzeti színű szív mellé festett "visit - hungary.com" feliratot az elkövetkező napokban 170 ország közel egymilliárd polgára láthatja majd a tévéközvetítéseknek köszönhetően - mondta egyebek mellett Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a világ legnagyobb sporteseményén történő "imázsépítés" bevett gyakorlat másutt is, ezt a lehetőséget nálunk sem szabad veszni hagyni.
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a mai világban a hagyományos reklámok mellett újfajta módszerekre is szükség van. Ezek közé a módszerek közé tartoznak a jelentősebb sporteseményeken történő bemutatkozások, ezért is kötöttek együttműködési megállapodást a Hungaroring Zrt.-vel - hívta fel a figyelmet.
Mint mondta, a mogyoródi pálya első és második kanyarjába felfestett nagyméretű logón kívül más módon is igyekeznek megnyerni hazánknak, illetve a turizmus céljainak a futamokat látogatókat. Több tízezer prospektust osztanak ki, s kérdőíveket is kitöltetnek majd - sorolta.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















