
Mit mond a NAV, vagyis a volt APEH?
Az ügy súlyossága miatt kikérettük az Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos véleményét, akik csak annyit feleltek a felvetésre, hogy:
„A terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, illetve gyermekgondozási segélyben részesülő magánszemély munkaviszonyban áll, függetlenül attól, hogy tartósan távollévőnek minősül.
Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény (Eva.) 16/A. § (1) bekezdés értelmében az adóalany az általa munkaviszony keretében foglalkoztatott minden magánszemély (ide nem értve különösen a tevékenységében személyesen közreműködő tagját, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján alkalmi munka keretében foglalkoztatott személyt) után, a foglalkoztatás időszakának minden megkezdett hónapjára szakképzési
hozzájárulás fizetésére köteles. A hivatkozott törvényhely értelmében nincs mentesítés a tartósan távollévő munkavállalók vonatkozásában, vagyis amíg munkaviszonyban állnak, addig meg kell fizetni utánuk a szakképzési hozzájárulást.”
Ezek után – kissé hitetlenkedve és meglepve megkerestünk egy adószakértőt, s kikértük a véleményét:
Mit mond a szakértő?
Dr. Drabos Erik Kasszián ügyvéd és adószakértő szerint a fennálló adózási rendszer lehetőséget teremt arra, hogy egy egyszerűbb és kiszámíthatóbb adózási mód, az úgynevezett egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) keretében teljesítsék a vállalkozások az adófizetési kötelezettségüket. Ezen adózási mód esetében a társaságok a bruttó – tehát áfás – bevételük 30 százaléka az adó, és nem tudják költségekkel csökkenteni az adóalapjukat. Az ilyen típusú adózási mód választása azon vállalkozások számára előnyös, akik nagy hozzáadott-értékű tevékenységet folytatnak, általános forgalmi adó felszámításával.
Szakértőnk szerint sok család folytat vállalkozási tevékenységet, amely után adót fizet. Az ilyen, kisebb családi vállalkozások jellemzően olyan tevékenységeket (pl. tolmácsolás, kézműipari tevékenység, tanácsadás, stb.) folytatnak, amelyek esetében indokolt az EVA-s adófizetési mód választása, figyelemmel az alacsony anyagköltség hányadra a vállalkozási tevékenység tekintetében. A vállalkozási tevékenységben közreműködő szülők jellemzően az EVA-s társaságba vannak bejelentve foglalkoztatottként, és innen teljesítik járulékfizetési kötelezettségüket is.
A cikk továbbolvasásához kattintson ide!
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















