Elég baj az, ha főszezonban vihar, eső és hideg fogadja a hozzánk látogatókat, de mégis nagyobb baj az itt élőknek, mert azon kívül, hogy lemondhatunk a napsütésről, olyan károkat okozott az elmúlt hét időjárása, amit még biztosítással is nehéz lesz kiheverni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ugyan hányunknak van ma biztosításunk.

Bár nyaralási biztosítást idén is kötöttünk, hiszen akinek nyaralásra telik, az ne szórakozzon néhány ezer forinttal, ami mentőöv lehet baj esetén. Sajnos a mi biztosításunk elég szűk körűre sikeredett: talán a kórházi ápolást még kifizették volna, de már a hazaszállításunkat magunknak kellett volna megoldanunk. Elővigyázatos biztosításunk miatt természetesen nem lettünk betegek, de a család autója hazánktól 1200 kilométerre szépen lerobbant. A generátor picit elszállt Bulgáriában, de egy lottóötöshöz kellő szerencsével éppen egy szakszerviz előtt tudtunk megállni.

A nyaralóhelyen, ahol a tenger meleg és selymesen simogató volt, a homokos tengerparton kövér bolgár anyák hámozták a kolbászokat ebédre, amelyeknek lenge héjait a szél szárnyára bocsátották, aztán az ebéd végeztével a zacskókat, kenyérhéjakat, és műanyagpoharakat is a kolbászhéj után küldték. Reggel a tenger homokfodraiban kéjesen ringatódzó tarisznyarákocskák többféle csikkel is jóllakhattak volna, ha éppen arra lett volna gusztusuk. Búvárkodásom közben pedig a legszebb zsákmányom egy jégkrémes doboz színes fedele volt. A kempingben a vécében lehetett zuhanyozni, ahol többek között megúsztathattuk a kínosan szaros vécékefét is.

A szörnyű disznólkodás után nem sok jót vártunk a szerviztől, ahol természetesen semmilyen idegen nyelven nem beszéltek, vagy nem akartak, és egyet sem mosolyogtak. Viszont! A folyamatosan dohányzó,  szenvtelen, olajos fickók az autót azonnal padra tették, szétszedték, és röpke négy óra alatt, korrekt áron, tökéletesen megcsinálták! Minden volt: alkatrész, felszerelés, szakember, számla. Azóta is azon töröm a fejemet, hogyan lehet ennyi profizmus a Balkánon, mert itthon hasonló esetben könnyen előfordulhat, hogy hazánkfiát is átverik, nemhogy egy turistát. És akkor még nem is garantált, hogy a munkát rendesen megcsinálták. Lehet, hogy Bulgária némely részén van még mit javítani a higiénián, de  hogy azóta is ájultan gondolok a bolgár autószerelőkre, az biztos.

Aztán a könnyű hazaút. A Balkán autóútjai és pályái a két évvel előttihez képest gyakorlatilag kiürültek, talán csak Belgrád előtt volt forgalom, de az is egy útlezárásnak köszönhetően. Az útiélményt az M6-oson való utazáshoz tudom hasonlítani, ahol ha három gépjármű van egyszerre belátható távolságban, már csúcsforgalomnak tetszik.

Szerbiában már látszott, hogy haladunk a hidegbe, de még reménykedtünk. Hazaérve azonban eső, viharkárokról szóló beszámoló, fagyos hideg és szeretetlen közszolgálati hírek fogadtak. Lehet, hogy maradni kellett volna? De mégis meddig?