
Ezt jelentette ki szombaton, 2011. július 23-án, Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
A hagyományokhoz hűen, a huszonkettedik alkalommal sorra kerülő tábor zárónapján Tőkés László mellett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, továbbá Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára foglalt helyet a pulpituson. Üresen maradt azonban Traian Băsescu széke, a román államfő ugyanis idén nem tette tiszteletét a táborban. AzÖsszenő, ami összetartozik jelmondat jegyében a magyar nemzetegyesítés volt a fő témája a zárónapon elhangzó beszédeknek.
Tőkés László bevezetésképpen a kilencven évvel ezelőtt írott Kiálltó szó szellemiségét idézte meg, mondván, hogy a röpirat erdélyi magyarságunkra vonatkozó tartalma ma is érvényes. A sebtépés, önsajnálat ideje lejárt, a továbbhaladás útját pedig a szabadság, az egyesülés és a gyógyulás kulcsszavak mutatják. Ezek közül az első a magyar állampolgárság kiterjesztését, a második "Trianon gyógyítását", a harmadik pedig a húsvéti alkotmányt jelenti – hangzott el. Az egykori temesvári református lelkipásztor a mai romániai helyzetre kitérve rávilágított arra, hogy két évtized alatt keveset sikerült megvalósítania az erdélyi magyarságnak. 1920 óta nem volt becsületes népszámlálás, felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció. Az európai és a világméretű válságot tetézi az erkölcsi válság. "Nem volt időnk szembenézni a kommunista múlttal. Se autonómiánk, se államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen. Kikínlódtunk egy magánegyetemi rendszert, épp az első Orbán-kormány jóvoltából" – hangoztatta. Hozzáfűzte: még mindig a posztkommunizmus terhével viaskodunk, és ehhez hozzájárul még a szórványosodás, a népességfogyás, vagy a román magyarellenesség problémája is. Harminc év alatt egy millióval apadt a magyarság száma és ez felér a két világháború vérveszteségével. „Nem csak az országunk, hanem a társadalmi képünk is csonka” – vonta le a következtetést. A területi átszervezésre vonatkozóan, egyben utalva Traian Băsescu távolmaradására Tőkés László kijelentette: nincs helye alkunak az átrendezés kérdésében. Továbbá hozzátette, hogy Temesvár ostromának folytatásaként tekinthető az, hogy a román hatalom megkérdőjelezi Székelyföld létét.
A ciántechnológiás alapú bányászat ügyében az EP-alelnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hiába van készülőben az Európai Unióban a ciánbányászatot tiltó jogszabály, ha ehhez Románia nem igazodik. Sorra hárulnak el az akadályok a verespataki aranybánya-beruházás elől, ezért Tőkés László Kápát-medencei összefogást sürget.
Felszólalásának végéhez közeledve az EMNT-elnök kitért az alakuló új romániai magyar párt helyzetére is. A Jurnalul Naţional című bukaresti napilap pénteken közölte a Bukaresti Törvényszék indoklását, amellyel a testület elutasítja az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Eszerint az EMNP politikai programjából kiderül, hogy az alakulat az alapvető emberi és közösségi jogokért küzd, ez pedig ellentétes a 2003/14-es párttörvénnyel. Ez lényegében azt jelenti, hogy törvényellenes az emberi és közösségi jogok képviselete Romániában, magyarázta Tőkés László. Az indoklásban az is szerepel, hogy azért nem jegyzik be a pártot, mert nem a nemzeti érdekek, hanem csak egy közösség szolgálatát tűzte ki célul. „Ez súlyosan diszkriminatív, antidemokratikus, és abszurd argumentáció. Az a hibánk, hogy magyarok vagyunk? Adjuk fel az identitásunkat ahhoz, hogy pártot alapítsunk? Azt kérjük a román féltől, hogy üljünk le egy tárgyalóasztalhoz és nem mint többség a kisebbséggel, hanem mint nemzet a nemzettel vitassuk meg ezt a kérdést. Mi semmi mást nem kérünk, mint az elvesztett területekért járó jogokat” – zárta mondandóját Tőkés László.
Orbán Viktor arról a folyamatról beszélt, amely jelenleg a nyugati világot meghatározza. Véleménye szerint jelenleg a világban korszakváltás történik, melynek egyik jele, hogy a korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek. Az elhatalmasodó államadósságok olyan nagyságrendűvé válnak, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni, ezért a piaci verseny átalakul fogyasztási versennyé. A gazdaság nem fog magától átszerveződni, azt az állam szerepvállalása révén át kell szervezni, a jóléti államok helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában. A nemzet miniszterelnöke megjegyezte, hogy a korszakváltásra Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ. Megfogalmazása szerint a választók zsigereikben is megérezték a tavalyi választásokon, hogy most összefogásra, "kétharmados forradalomra" van szükség. A nemzet nem adja fel a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek elleni harcot, még akkor sem, ha nem lesz egy diadalmenet az újraszervezés. Azok a döntések, melyek az utóbbi időszakban születtek példaértékűek Európa többi állama számára. A sikerhez mindenekelőtt erős, összetartozó nemzetre van szükség, ennek szellemében Orbán Viktor üdvözölte a tábor mottóját, amely szerint "összenő, ami összetartozik".
A két politikus a felszólalások után a moderátor szerepét betöltő Németh Zsolt közreműködésével válaszolt az értekezlet idején a közönség egyes tagjai által papírra vetett kérdésekre. Egyebek mellett szóba került a magyar energiapolitika és romastratégia, továbbá az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és a magyar politikai alakulatok együttműködésének lehetősége. Ez utóbbi témához kapcsolódóan Tőkés László elmondta: az RMDSZ egy totalitárius egységet akar ránk kényszeríteni, és inkább szóba áll a román politikusokkal, mint a „magyar atyafiakkal”...
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















