A sör mostantól az oroszoknál is alkohol
Dimitrij Medvegyev orosz elnök a héten aláírta azt a törvényt, amely szerint immár a sör is alkoholnak számít. Eddig ugyanis azok a sörök, amelyek alkoholtartalma nem haladta meg a 10 százalékot, élelmiszernek számítottak.
2011. július 22. 09:36

A szerdán aláírt törvény így immár lehetővé teszi a miniszterek számára, hogy a sör értékesítését is ugyanúgy ellenőrizhessék, mint a többi alkoholos termékét. Ez azért is fontos, mert Oroszországban az alkoholfogyasztás a WHO által előírt kritikus szint kétszeresét is megüti - írja a BBC.

Annak ellenére ugyanis, hogy a vodka már régóta nemzeti italnak számít, az utóbbi időben megnőtt a sör népszerűsége is, mivel az alkohol egyik egészségesebb alternatívájának tartják - ebben pedig az is közrejátszik, hogy élelmiszerként árulhatják, hiszen így értékesítését sem korlátozhatják a hivatalos szervek.

2013-tól azonban a sörre is ugyanazok a korlátozások lesznek érvényesek, amelyek a magasabb alkoholtartalmú italokra. A törvény értelmében ugyanis a jövőben az ital nem árusítható engedéllyel nem rendelkező kioszkokban, és az élelmiszerboltokban sem lesz értékesíthető a nap 24 órájában.

OrientPress Hírügynökség
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó