Ne engedjünk a 22-ből - Tusványos megnyitó
Szerda délelőtt megnyitotta kapuit a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn. A megnyitón ökumenikus áldás után Semlyén Zsolt, Smaranda Enache, Toró. T. Tibor, Ambrus Tibor polgármester és Sándor Krisztina főszervező osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.
2011. július 20. 13:22

Semjén Zsolt az idei mottó alapján kifejtette, hogy szerinte a nemzetpolitikát csak filozófiai alapon lehet képviselni. Minden nemzet ad valami olyan egyedit az emberiségnek, amit csak az a nemzet képes adni. Így el kell utasítani mindkét szélsőséget: a nemzetek fontosságát tagadó, csak az Embert fontosnak tekintő kozmopolitizmust csakúgy, mint a saját nemzet más nemzetek fölöttiségét hirdető sovinizmust.

Magyarország hozzájárul, hogy a területén élő, más nemzetiségekhez tartozók felvegyék anyaországuk állampolgárságát, de ezzel együtt elvárja, hogy a szomszédos országok se támasszanak akadályokat az ott élő magyar kisebbségnek, hogy tagjai felvegyék a magyar állampolgárságot. Kifejtette azt is, hogy álláspontja szerint az állampolgárság csak szavazati joggal együtt képzelhető el. Álságosnak nevezte a magyarországi ellenzék azon érvét, hogy a határon túliak nem fizetnek adót, hisz senkinek nem jut eszébe a szavazati jog megvonása azoktól, akik évekig külföldön dolgoznak, vagy épp Magyarországon élnek, de jövedelmi helyzetük miatt nem fizetnek (fizettek soha) adót. Az EU 27 tagállamából 24-ben van szavazati joguk a határaikon túl élő kisebbségeknek.

Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke kiemelte, hogy ő erdélyi románként Erdélyt tekinti önálló politikai tényezőnek. Hangot adott azon félelmének, hogy vajon az erdélyi magyar fiatalok, akik most megkapják a magyar állampolgárságot, nem fognak-e még nagyobb arányban kivándorolni, mint eddig. Úgy látja, ezért is nem volt felhördülés a román politikai elit részéről a magyar intézkedés kapcsán: sokan úgy látják, hogy a magyarok önkéntes kivándorlása megoldja Erdély „problémáját” (román szempontból).

Történelmi visszatekintésében elmondta, hogy Erdély mindig a tolerancia és a különböző nemzetiségek és vallások békés egymás mellett élésének példaképe volt Európában. Úgy látja, van létjogosultsága Románia spanyol mintára történő erős provinciális átszervezésére, amiben Erdély egy önálló régió lehetne, saját regionális választásokkal, Kolozsvár székhellyel. Ezen belül pedig megvalósulhatna a magyarok autonómiája is.

Németh Zsolt a plakát két felirata köré szervezte gondolatait: „Tusványos 22” A 22-es számról sok minden eszünkbe juthat: az Erdély I. Világháború utáni 22-éves román uralma, a rendszerváltás óta eltelt 22 év, de a románság részére is fontos a szám: a '89 december 22-i hasonló fogalom nekik, mint a magyaroknak 1848. március 15-e. Tehát ne engedjünk a 22-ből.

Az „Összenő ami összetartozik” gondolat több helyütt felmerült az elmúlt évtizedekben. Számunkra talán a legemlékezetesebb Orbán Viktor 1994-es parlamenti felszólalása, amikor az MSZP-SZDSZ koalíciókötés kapcsán idézte ezt a mondatot. Eredetileg azonban Willy Brandt volt német kancellár mondta ezt a német újraegyesítés kapcsán.

Elmondta, hogy a kettős állampolgárságot 10 éve még nem támogatta, mert akkor úgy gondolta, hogy erősítené a kivándorlást. Most azonban úgy látja, nem áll fenn ez a veszély. Fontos célként említette, hogy ne csak a magyarság „összenövéséről” essen szó, hanem az EU-elnökség kapcsán nagyobb hangsúlyt kapott Közép-Európa közös lehetőségeiről is.

gondola -kl-
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó