
Ráadásul – az elmúlt húsz év tapasztalataival szemben – a kormánypártok több mint egy évvel a választások után is a legnépszerűbb választási lehetőséget jelentik, így most vasárnap a Fidesz-KDNP újra kétharmadot szerezne az országgyűlésben – derült ki a Nézőpont Intézet 2011. július 5-8. között, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából.
A parlamenti pártok támogatottsága közötti eltérést jól szimbolizáló olló tovább nyílik, hiszen hónapok óta szűkül az ellenzéki pártok mozgástere. A választási részvételét biztosra ígérő aktív szavazók 60 százaléka a Fideszre tenné voksát, amiben kulcsszerepet játszik az a tény is, miszerint Orbán Viktor miniszterelnöki munkájával az érvényesen válaszolók több, mint fele elégedett (52 százalék). Az ellenzéki pártok támogatottsága közötti különbség statisztikai hibahatáron belüli mértékű. Míg a vezető helyét eddig biztosítani tudó MSZP az aktív szavazók potenciális pártpreferenciájában 14 százalékon áll, a Jobbik 12, a Lehet Más a Politika pedig 11 százalékos eredménnyel követi.
A teljes népesség 43 százaléka vallja magát Fidesz-KDNP szimpatizánsának, ami többszörös előnyt jelent a 9 százalékon álló MSZP-vel, a 8 százalékon álló Jobbikkal és a 7 százalékon álló LMP-vel szemben. A nem szavazók, a bizonytalanok és a rejtőzködők táborát erősíti a teljes népesség harmada, ez az arány azonban természetes jelenségnek tekinthető, hiszen visszaemlékezve a korábbi ciklusokra, egy év után sokkal nagyobb volt a pártszimpátiával nem rendelkezők csoportja.


- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















