
Az eredmények igazolták a KEJA antidiszkriminációs kampányának létjogosultságát, még sürgetőbbé téve a társadalmi attitűd-váltást.
A kutatás szerint a roma családok csaknem 55 százalékban egyetlen dolgozó ember sincsen, átlagos életszínvonaluk, és ez által várható élettartamuk is jelentősen elmarad a nem roma lakosságétól. Az Intézet úgy nyilatkozott: „tragikus és beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy egy-egy családban mára akár a harmadik nemzedék is felnő úgy, hogy nincs munkalehetősége.”
Egy korábbi országos kutatás szerint a nem roma lakosság közel 80 százaléka gondolta úgy, hogy a roma lakosság nem szeret dolgozni, 90 százalékuk pedig úgy vélekedett, a munka a romák minden problémájára megoldást nyújtana. Érdekes, hogy mindennek ellenére Budaörsön - ahol rendelkezésre állt elegendő munkalehetőség - egy 2008-as felmérés szerint, a roma családok 80 százaléka dolgozott, amely arány teljesen megegyezik a nem roma családokéval.
A Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány (KEJA) hónap végén lezáruló, közel másfél éves antidiszkriminációs kampánya ehhez hasonló pozitív példákat mutatott be. „Az elkeseredés, a kilátástalaság érzete ugyanis a hátrányos helyzetűek legnagyobb ellensége! Fontosnak tartottuk, hogy olyan hírességeket mutassunk be kampányunkban, kik személyükben bizonyítják: reális lehetősége van a sikerre mindenkinek!” – mondta Puporka Lajos, az alapítvány elnöke. A program hitvallása szerint az emberek jelentős részében azért alakult ki negatív vélemény, mivel korábban a média kedvezőtlen képet festett a roma lakosságról, ez azonban egy globális ellenkampánnyal a visszájára fordítható.
A Rubeus Egyesület által készített friss kutatás alátámasztotta a KEJA álláspontját: a kampány utolsó ciklusában megkérdezett nem roma magyarok elsöprő többsége formált igényt arra, hogy megvalósuljon a békés együttélés, azzal együtt, hogy többségük – elsősorban a fiatalabbak közül - elismerte, vannak előítéletei a romákkal szemben. A konfliktus megoldódásáért azonban a romák szemléletváltására is szükség van. A kampány testvérprogramjának keretein belül szervezett OKJ-s tanfolyam, valamint a pozitív példaként bemutatott hírességek mind azt a célt szolgálták, hogy ráébresszék a hátrányos helyzetű embereket: kitartásukkal és erőfeszítésükkel ők maguk képesek a legtöbbet tenni azért, hogy eloszlassák a róluk kialakult negatív előítéleteket.
Felemelkedésre tehát van lehetőség, és ennek felismerése legalább annyira fontos, mint az előítéletek felszámolása. A kampány üzenete tehát kivétel nélkül mindenkinek szól – tette hozzá az alapítvány elnöke.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















