
A kerületek polgármestereinek párthovatartozástól független egyesülési vágyát alighanem a BM honlapján hetek óta olvasható koncepció keltette fel. Témája a helyi önkormányzati rendszer radikális átalakítása. Jelesül a reform-koncepció ama kitétele, amely a fővárosi kerületek létjogosultságát nem ismeri el. Ez az elképzelés véget vetne a Főváros kétszintű önkormányzatiságának, s csupán a Fővárosi Közgyűlés létét tarja szükségesnek. A jövőben a jelenlegi kerületi polgármesteri hivatalok megszűnnének. A Fővárosi Közgyűlés a kormányhivatalok, valamint néhány megakerületi nagyságrendű elöljáróság útján kapcsolódna az ügyfelekhez.
Így tehát közvetlen veszélybe került minden helyi politikai potentát, így a 23 polgármesteri pozíció, a kerületenkénti 20-30 fős képviselő-testület és nyolc-tíz állandó szakbizottsági tag befolyása. Legalább ezer politikusi karriervágy, illetve egzisztencia megszűnését jelentheti az közigazgatás átszervezése. Most a kerületi polgármesterek közül immár a kormányzati pártszövetséghez tartozó többség is szembesült a viktoriánus ihletettségű „centrális erőtér” valódi természetével.
Nem elég tehát, hogy a következő megmérettetés alkalmával már nem tölthető be egyszerre a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség, de immár az Országgyűlés kétszáz főre apadása folytán a százezres lélekszám alatti választókerületekben a szomszédos kerület favoritjával is meg kell küzdeni a puszta jelöltségért.
Ráadásul a BÖSZ megalakulásának hírére, a szókimondó főpolgármester úr is riposztozott egyet, és „súlytalan gittegylet”-nek minősítette az összejövetelt. Amire a BÖSZ egyik alapítója azzal a reményével válaszolt, hogy azért nem lehet komolytalannak ítélni a kerületek egyöntetű szándékkal létrehívott szövetségét, mert nyilván tárgyalni fog velük a kormány is. A mérsékelt együttműködési hajlandóságú kerületek vezetőit boszorkányos gyorsasággal hozta közös nevezőre az egzisztenciális pánik.
Összehasonlításképpen említjük, hogy a 2007 óta sikeresen működő energia-beszerzési társulás (ENTAR) 6-10 %-os árkedvezmény realizálása ellenére a tavaly októberi helyhatósági választásokat követően az új polgármesterek gyanakvó értetlensége folytán csaknem szétesett. Pedig a beszerzési társulás által nyújtott milliós árelőny realizálása kerületekként szétszabdalt piaci szereplőkként elképzelhetetlen. A mai magyar önkormányzati fővezérek számára a sokmilliós megtakarítás garantált esélyénél is fontosabb lenne az önálló hatáskör édes érzete…?
Most a karrier perspektívái veszélyeztetését látva mintha félretennék világnézeti meggyőződésen alapuló ellentéteiket. Amennyiben a jobboldali polgármesterek hirtelen hajlandókká váltak arra, hogy egy asztalhoz üljenek szoci kollegáikkal, nem kizárt, hogy néhányuk kedveszegettsége előbb-utóbb a feltétlen párthűség felülvizsgálatához vezet.
Tarlós úr lefitymáló kijelentése okán érdemes felidézni néhány korábbi eseményt. Budapest rendszerváltás utáni történetében félelmetes gyorsasággal jött létre az ún. centrum-periféria jelenség. A periféria annak idején a Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége (BKKÖSZ) létrehozásával kívánta védeni érdekeit. A főváros külső kerületei a központi forrásmegosztás kérdésében az akkori főpolgármesterrel szemben állva találtak egymásra.
A periféria Demszky idejében többnyire szocialista többségű kerületi önkormányzatokat ölelt fel. A periféria kerületeinek vezetői éveken át harcoltak a főpolgármester gazdasági helyettesének szubjektív szeszélye szerint zajló forrásmegosztási gyakorlat ellen. Az akkori kerületi polgármestereket végül is nem az ideológia, hanem a centrum-periféria viszony osztotta meg. A kertvárosi kerületek vezetői az ezredforduló első éveiben végül a tettek mezejére léptek érdekérvényesítési tömörülésük, a BKKÖSZ létrehozásával.
Bizarr, de igaz, hogy az egységfrontba tömörülő alkalmi törekvéseik gyakorta azon kerületek rendszeres különalkui folytán futott zátonyra, melyek vezetői - pártállásuk szerint - elvileg függetlenek voltak. Atkári János főpolgármester-helyettes ügyes különalku ajánlatai egészen addig vezettek eredményre, amíg 2003-ban a BKKÖSZ polgármesterei hirtelen megszervezték a szocialista parlamenti frakción belül a - szabadelvűek befolyásával elsőként szembeforduló - lobbijukat. A BKKÖSZ elsőként dacolva a szabadelvű befolyással ekkor lobbizta ki, hogy az általuk igényelt és megírt forrásmegosztási metódust iktassák törvénybe.
Ezzel a sikerükkel az addig követett főpolgármesteri gyakorlat látványos kudarcot szenvedett. Ekkor került egymással szembe Demszky és Atkári János. Az MSZP pártközpont pedig – ahelyett, hogy örült volna képviselői sikerének – élénken érdeklődött, hogy ki vitte a prímet abban a szabotázsértékű ügyben, amely veszélyeztette a szabaddemokratákkal kötött elvtelen érdekházasságot.
Nem sokáig kellett kutakodni, hiszen a BKKÖSZ akkori elnöke az egyik „perifériás” polgármester, dr. Szabó Lajos Mátyás volt. Nem véletlen, hogy a rendszerkorrekciót követelő Társadalompolitikai tagozat egyik ügyvivőjeként az ún. „belső ellenzék” meghatározó alakjaként tűnt fel. Jelenleg pedig Szili Katalin helyettese a tavaly októberben megalakult Szociális Unióban.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















