
Az Európai Unió által elfogadott romastratégia csak a keret, gyakorlat csak akkor lesz belőle, ha a tagállamok elkészítik a saját nemzeti stratégiájukat, és azt ténylegesen alkalmazzák is - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János.
A külügyminiszter elmondta, hogy ezt a folyamatot az EU figyelemmel követi majd, és a Bizottság 2012-ben értékelést készít róla. Az azonban mindenképpen nagyon fontos, hogy az európai figyelem ráirányult a romakérdésre - tette hozzá.
A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: azt kétli, hogy ezen a területen gyorsan és látványos eredményeket lehetne elérni. Ez egy hosszú folyamat, az elhatározás és a források azonban megvannak, illetve meg lesznek, de szükség van a többségi társadalom és a roma populáció együttműködésére és akarására is - fogalmazott.
Martonyi úgy véli, egyre többen ismerik fel: a többségi társadalomnak is alapvető érdeke, hogy a romákat az elszigetelt, marginalizált helyzetből kiemelje. Ennek kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Európában nemcsak a romák szegények, nem ők az egyetlen marginalizált csoport, de kétségtelenül őket sújtja a leginkább ez a probléma.
Maradunk Tripoliban, amíg biztonságos
A líbiai helyzettel kapcsolatban Martonyi János elmondta: Magyarország továbbra is fenntartja nagykövetségét Tripoliban, amellett, hogy a politikai álláspontunk nagyon egyértelmű és határozott. Azt valljuk, hogy a Kadhafi-rendszer illegitim, a líbiai vezetőnek és családjának távoznia kell a hatalomból - "amint ez egyébként nyilvánvalóan meg is fog történni".
Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy szükség van ránk Tripoliban - hangsúlyozta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy jelenlétünk nem politikai, hanem humanitárius, és az a célja, hogy segítsen az embereken.
A diplomáciának időnként ilyen feladatai is vannak, az nem mindig nagy jelszavakról és hangzatos beszédekről szól - fogalmazott Martonyi. Tripoli jelenlétünk azonban azt is jelenti, hogy líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot nemzetközi jogi szempontból nem tudjuk elismerni. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy azok között volt, akik találkoztak az átmeneti tanács kijelölt külügyminiszterével Kairóban.
A Külügyminisztérium és a helyszínen lévő diplomaták is tisztában vannak azzal, milyen veszéllyel jár a tripoli misszió fenntartása. A kinn dolgozó diplomatákat éppen ezért különleges elismerés és hála illeti - hangsúlyozta a külügyminiszter, hozzátéve: nem véletlen, hogy a nemzetközi diplomácia irányítói többször ki is fejezték a köszönetüket, és megkértek minket, hogy ha van rá mód, soros elnökségünk lejárta után is képviseljük tovább az Európai Uniót a líbiai fővárosban, mert ennél nem találnak jobb megoldást.
"Ha megkapjuk a hivatalos felkérést, akkor azt fogom válaszolni, hogy eleget teszünk neki, egészen addig, amíg a biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik" - fogalmazott Martonyi János.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















