
2011 június végén a választókorúak 50%-a nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson.
A politikai mezőben továbbra is szűkülési folyamat érzékelhető, enyhén nőtt a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 38%-a tartozik ebbe a körbe.
A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 33%, az MSZP ebben a körben 10%-on áll. Az LMP és a Jobbik támogatottsága egyaránt 8%. Az LMP támogatottsága emelkedett a megelőző hónapokhoz képest.
A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzópártok jelenleg 54 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 14 százaléka adná voksát a Jobbikra, 10 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe. Az LMP ebben környezetben is növekedett.
Az adatok átrendeződésre utalhatnak a politikai baloldalon, ugyanis az LMP több fontos területi /demográfiai csoportban is átvette az MSZP korábbi pozícióját. Egyértelműen vezet Budapesten és a 40 év alatti korosztályokban a szocialistákkal szemben. A fővárosban a teljes népesség 19%-a támogatja az LMP-t, még mindössze 11% az MSZP-t. A 18-29 éves korosztályban az LMP 23, a szocialisták 3%-on állnak, 30-39 éves csoport esetében pedig a két mutató 10, illetve 4%.
A kutatás módszertana
A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2011. június 27-30. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















