Úgy esett, hogy hétvégén egy társaságba keveredtünk Tűzliliommal. A beszélgetés lassan ment, és inkább hallgattunk, mintsem hogy kémügyekről és alanyaikról szót ejtsünk. Majd kivárjuk a végét, végüket, végünket. De Tűzliliom nem azért kapta a nevét, hogy parázs vita nélkül távozzon bármilyen kerti vagy előkelősködő partiról, és véletlen lehet, de számos alkalommal rátapint a társaság gyenge pontjára.
Most éppen Geréb Ágnesre, egy intézményi orvoslobbi közepén. Tűzliliom sajnálta, hogy Geréb nem kapott kegyelmet, mert szerinte igazi bűnözőket is felmentettek már.
Erre aztán a jelenlévő orvoscsapat lecsapott. Hiszen Geréb is gonosztevő: elvették a diplomáját, eltiltották, ő meg mindezek ellenére felelőtlenül folytatta, és ebbe újra belehalt egy gyerek.
Tűzliliom szerint egészségügyi intézményben is történik ilyen, ám a benti orvosoknak hajuk szála sem görbül, még ha rendkívül gyanúsak is a körülmények. Az otthon szülés pedig a család döntése és felelőssége, és az államnak nem az lenne a dolga, hogy akadályozza, hanem hogy lehetővé tegye a választást arra nézvést, hogy ne csak az orvosok számára kényelmes futószalagon szülhessenek az asszonyok, hanem szeretteik körében is.
Orvoscsapat megint lecsapott. Állítólag Gerébnek még pénzzel támogatott egyháza is van/volt az otthonszüléshez, de esze ágában sem volt legalább egy mentőautót odaállítani a szülő nők házai elé. Egyébként is mindig hőzöngött, egy lázító volt világ életében.
A beszélgetésünkben persze senki nem tudott meggyőzni senkit a maga igazáról, de ahogy ott is, itt is elmondhatjuk, hogy egy izgága forradalmár, bizonyos Geréb Ágnes elkötelezett élete és munkája következményeképpen nem lesz már tiltott gyümölcs a világ legtermészetesebb dolga. Mert az orvoslobbi sokáig hathatós hadakozását megtörve, hamarosan lehetővé válik a törvényes és biztonságos otthonszülés. Tehát Geréb Ágnes életmunkája társadalmilag hasznos sikert hozott, amit meg is köszöntük neki néhány börtönév rásózásával. Az ilyen bűnözőknek tényleg nincs kegyelem?
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















