Alig múlt el két évtizede, hogy megszabadultunk utolsó felszabadítónktól, és alig múlt pár éve, hogy az EU meg a NATO tagjai lettünk, hogy szövetségi alapon pénzhez juthassunk, és gazdaságunk virágozzék. Szokás szerint sajnálatosan oszladozó lóra tettünk, és nem lett a habzsidőzsiből semmi. Ezért kénytelen-kelletlen keresni kellett magunknak másik gazdasági megfontolást, melynek okán a Kínai Népi Köztársaság európai követe szeretnénk lenni bármilyen ügyben, busás fizetségért.
Távol álljon tőlem, hogy érdemet csökkentsek, főleg, hogy Gyurcsány is megdicsérte már a döntést, de azért van ami nem világos az ügyben. És itt nem emberi jogi kérdésekre gondolok, hiszen éppen kemény emberi jogsértések közepette rendeztek olimpiát Kínában, amely jogsértésekkel szinte egyidőben a világ legnagyobb országainak vezetői járultak lábcsókolni a kínai elöljárók elé. És vígan hagyták főni a tibetieket a savanyú-keserű mártásban, mint 56-ban Magyarországot. De nem érdemes ezen borongani, hiszen ha a világ nagy nemzetei sem tudnak kis nemzeteket megvédeni, akkor mit is tehetne a mikroszkopikus méretű és erejű Magyarország?
Ami tőlünk tellett azt úgyis megtettük értük. Bár néhányan vitatják az eljárást, mégis igazán humánus döntés volt, hogy a kínai miniszterelnök látogatásakor saját érdekükben hatóságilag berendeltük a tibetieket, nehogy valami bántódásuk essen tiltakozás közben. Nem is nagyon esett, csak néhányan arcra, no meg néhány országzászlót tapodtak, de azt hiszem megállapíthatjuk, huszárvágással rendeztük a problémájukat. De lépjünk is túl a tibetieken, ahogy tettük már néhányszor, és ahogy tesszük eztán már mindig.
Ami nem világos az az, hogy annak a Kínának, amelyik éppen most akarja elfoglalni az egész EU-t, miért éppen Magyarország az egyik kiemelt ügyfele?
Dacára a gondos előkészítésnek és tárgyalásoknak, mégsem gondolhatjuk, hogy más ország nem próbálkozott hasonló lépésekkel. Sőt nem vitatva csodálatos képességeinket és gyakorlottságunkat a kétoldalú tárgyalások eredményes lebonyolítására, továbbá személyes és tömeges varázsunkat, mégiscsak jó lenne tudni (vagy inkább mégsem?), vajon miért a mi országunkra esett Kína választása, hogy egyik európai helytartója legyünk.
Mindenesetre lépésünk bölcs volt, hiszen ha gazdaságilag úgyis elfoglalják az Uniót, akkor menjünk elébe, hátha ismét elnyerhetjük a legvidámabb barakk címet, bár az is igaz, hogy a kínai Nagy Falat kicsikét nagyobb falat lesz elbontani, mint volt a németet, de az már legyen kései kínai utódaink gondja.
És talán cserébe a sok jóért ami vár ránk, illene figyelmeztetni a kínaiakat, hogy az a szövetség amibe a magyarok tagot delegáltak, még eddig sose lett győztes csapat.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















