Alig múlt el két évtizede, hogy megszabadultunk utolsó felszabadítónktól, és alig múlt pár éve, hogy az EU meg a NATO tagjai lettünk, hogy szövetségi alapon pénzhez juthassunk, és gazdaságunk virágozzék. Szokás szerint sajnálatosan oszladozó lóra tettünk, és nem lett a habzsidőzsiből semmi.  Ezért kénytelen-kelletlen keresni kellett magunknak másik gazdasági megfontolást, melynek okán a Kínai Népi Köztársaság európai követe szeretnénk lenni bármilyen ügyben, busás fizetségért.

Távol álljon tőlem, hogy érdemet csökkentsek, főleg, hogy Gyurcsány is megdicsérte már a döntést, de azért van ami nem világos az ügyben. És itt nem emberi jogi kérdésekre gondolok, hiszen éppen kemény emberi jogsértések közepette rendeztek olimpiát Kínában, amely jogsértésekkel szinte egyidőben a világ legnagyobb országainak vezetői járultak lábcsókolni a kínai elöljárók elé. És vígan hagyták főni a tibetieket a savanyú-keserű mártásban, mint 56-ban Magyarországot. De nem érdemes ezen borongani, hiszen ha a világ nagy nemzetei sem tudnak kis nemzeteket megvédeni, akkor mit is tehetne a mikroszkopikus méretű és erejű Magyarország?

Ami tőlünk tellett azt úgyis megtettük értük. Bár néhányan vitatják az eljárást, mégis igazán  humánus döntés volt, hogy a kínai miniszterelnök látogatásakor saját érdekükben hatóságilag berendeltük a tibetieket, nehogy valami bántódásuk essen tiltakozás közben. Nem is nagyon esett, csak néhányan arcra, no meg néhány országzászlót tapodtak, de azt hiszem megállapíthatjuk, huszárvágással rendeztük a problémájukat. De lépjünk is túl a tibetieken, ahogy tettük már néhányszor, és ahogy tesszük eztán már mindig.

Ami nem világos az az, hogy annak a Kínának, amelyik éppen most akarja elfoglalni az egész EU-t, miért éppen Magyarország az egyik kiemelt ügyfele?

Dacára a gondos előkészítésnek és tárgyalásoknak, mégsem gondolhatjuk, hogy más ország nem próbálkozott hasonló lépésekkel. Sőt nem vitatva csodálatos képességeinket és gyakorlottságunkat a kétoldalú tárgyalások eredményes lebonyolítására, továbbá személyes és tömeges varázsunkat, mégiscsak jó lenne tudni (vagy inkább mégsem?), vajon miért a mi országunkra esett Kína választása, hogy egyik európai helytartója legyünk.

Mindenesetre lépésünk bölcs volt, hiszen ha gazdaságilag úgyis elfoglalják az Uniót, akkor menjünk elébe, hátha ismét elnyerhetjük a legvidámabb barakk címet, bár az is igaz, hogy a kínai Nagy Falat kicsikét nagyobb falat lesz elbontani, mint volt a németet, de az már legyen kései kínai utódaink gondja.

És talán cserébe a sok jóért ami vár ránk, illene figyelmeztetni a kínaiakat, hogy az a szövetség amibe a magyarok tagot delegáltak, még eddig sose lett győztes csapat.