Már csak a parlamenten múlik a hamburgeradó
Döntött a kormány az úgynevezett hamburgeradóról. Az egészségtelen ételekre, italokra szeptembertől termékadót vetnek ki, ha a parlament is megszavazza. A javaslat még most, a nyári időszakban az Országgyűlés elé kerül.
2011. június 21. 23:03

Egy pohár kólát szeptembertől kb. 10 forint plusz adó terhel majd. A kormány döntése szerint az egészségtelen ételek-italok után népegészségügyi termékdíjat kell fizetnie a gyártónak, külföldi termék esetén annak, aki Magyarországon elsőként értékesíti.

Mindaz egészségtelennek számít, amelyben túl sok a só, a cukor, a szénhidrát vagy a koffein - közölte Nagy Anna kormányszóvivő. Az energiaitalok, a chipsek, az előregyártott és csomagolt sütemények, a sós snackek, a leves- és mártásporok. Ez még nem a végleges lista, hiszen ez még egy előzetes javaslat – tette hozzá Nagy Anna. Az új adófajta azokra az élelmiszerekre vonatkozna, amelyek fogyasztása bizonyítottan egészségtelen – jegyezte meg a kormányszóvivő.

Az energiaitaloknál literenként 300 forintos, a chipseket kilogrammonként 400 forintos adóra lehet számítani. A bevételt népegészségügyi célokra fordítják.

A hamburgeradó még a nyári ülésszakban a parlament elé kerül.

mr1-kossuth.hu nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó