
Izgalmakban nem lesz hiány ezen a hétvégén sem, hiszen most rendezik meg a második Eb és vb-válogatót a Maty-éren. A férfi kajak szakág rajongóinak már csütörtökön érdemes lesz kilátogatni a verseny helyszínére, mert délután öt órakor a négyesek mérkőznek meg a belgrádi Eb-indulásért. Storcz Botond szövetségi kapitány a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összetételű egységet jelölte ki kapitányi hajónak, amelynek 3 kihívóval kell szembenéznie ezen a viadalon. És hogy miért döntött Storcz Botond emellett a négyes mellett?
„Köztudott, hogy már tavaly ősszel megkezdtük a csapathajók építését, ám a racicei Világkupán nem kaptunk megnyugtató visszajelzéseket arról, hogy jó irányba haladunk – mondta Storcz Botond. – A Vk-t megelőzően Kucsera Gábor betegsége miatt egy kicsit át kellett variálni az egységet, amelyben Dombi Rudolf lett a vezérevezős. Racicében ez a csapathajó a tizedik helyet szerezte meg, a másik magyar egység, az MTK-s fiatalok hatodikak lettek. Az augusztusi szegedi MOL olimpiai kvalifikációs világbajnokságon elég kiélezett csatára lehet számítani, hiszen az első nyolc hely, illetve ha három kontinensről jön össze a döntő mezőnye, az első tíz hely ad kvótát. Úgy ítéltem meg, mindenképpen változtatni kell, s érzésem szerint ez az egység elég erős lehet ahhoz, hogy versenyben legyen a világ legjobbjaival. Néhány héttel ezelőtt Kammerer Zoltánnal és Vereckei Ákossal elbeszélgettünk az idei lehetőségeikről. A Racicében megszerzett hetedik helyükkel ők sem voltak elégedettek, így ők is a négyest tekintik fő versenyszámuknak, ettől függetlenül elindulnak párosban is a hétvégi válogatón. A nevezések alapján azt mondhatom: sok jó egység száll majd harcba ezen a versenyen, így kíváncsian várom, hogy milyen eredmény születik. Amelyik egység győz, az képviselheti a magyar színeket a belgrádi Európa-bajnokságon, ám amennyiben a kontinensviadalon elért eredménnyel nem leszek elégedett, lehetőségem lesz arra, hogy a magyar bajnokság idejére kiírjak egy világbajnoki válogatót is.”
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















