
Új program romáknak
Keret-megállapodást írt alá írt alá Orbán Viktor kormányfő és Farkas Flórián Országos Roma Önkormányzat elnöke, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerőpiacra. A dokumentum részleteit ismertetve a kormányfő elmondta: átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelyek végén 20 ezer roma fiatal fog piacképes szakmát szerezni. Célul tűzik emellett, hogy legalább 10 ezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetőség, hogy felsőfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni ott a tanulmányait. A tervek szerint a szak- és a felnőttképzés területén körülbelül 50 ezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg - közölte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy emellett 80 ezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet további képességfejlesztési programba vonnak be, „ami olyan egyszerű dolgokat jelent, mint írás, olvasás, számolás, informatika".
* * *
Az MSZP szerint hiteltelen, az Orbán-Farkas paktum. Nyakó István a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagja szerint először az Orbán-kormány társadalom- és gazdaságpolitikájában van szükség 180 fokos fordulatra, ezután következhet az okozott károk felszámolása, majd a kabinetnek vissza kell térnie a térségi felzárkóztató programokra. Hangsúlyozta: a társadalmi feszültség ma akkora, hogy csak „olaj a tűzre", ha a kormány a szegények egy csoportját kiemeli. Teleki László, a párt elnökségi tagja állítja: több olyan látszatprogrammal akarják becsapni a magyarországi cigányságot, amely újabb szegénységcsapdákat rejt, és kilátástalan helyzetbe hozza a romákat. „De nem lehet becsapni a magyarországi cigányságot: 2002-ben is a magyarországi cigánysággal közösen váltottuk le az ígérgető kormányt, és nem lesz ez másként 2014-ben sem, amennyiben megismétli korábbi romapolitikáját".
Harc indul a parlagfű ellen
Kormánybiztos kinevezését sürgették a „parlagfű-helyzet” rendezése érdekében az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén. A „parlagfű-helyzet” kezelésében végzett kormányzati munkáról a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért és oktatásért felelős államtitkárságának képviselői számoltak be.
A minisztériumok képviselői elmondták: az állami kezelésben lévő területek parlagfű-mentesítése közmunkaprogramok keretében történik majd. Az országos közfoglalkoztatási program 64 milliárd forintos költségvetésének terhére, "az ügy kiemelt fontosságára való tekintettel", átcsoportosításoknak köszönhetően a parlagfű-mentesítési akcióra idén 410 millió forint jut. Az ötven leginkább fertőzött kistérség körében pályázatot írtak ki. Eszerint minimum húsz, maximum ötven közmunkás végzi majd június 13. és augusztus 31. között a mentesítést.
A Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársai hangsúlyozták: az államnak nem feladata minden egyes tő parlagfű állami eszközökkel való kiirtása, minden földhasználónak saját felelőssége, hogy az általa gondozott területen kiirtsa a parlagfüvet. A bírság önmagában azonban nem elegendő. A gazdákat felkészítő kampányra van szükség, amelyben elsajátíthatják, hogy mit tudnak,s kell tenniük a parlagfű ellen. Szükséges továbbá az aerobiológiai állomások fejlesztése, a cél, - mint a szmog esetében -, hogy a parlagfű tekintetében is legyen megfelelő előrejelzés, figyelmeztetés.
A bizottságban Nékám Kristóf allergológus professzor felvetette, hogy kezdeményezzék egy nemzetközi parlagfű ellenes nap kijelölését. Ezt a bizottság valamennyi résztvevője támogatta. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Önkéntesség éve című programján belül, akár már június második felében ki is jelölhetik ezt a napot.
Érkezik a Közmunka Alap
Közmunka Alapot hoznak létre a Munkaerő-piaci Alapból elvont forrásokból, jelentette be Matolcsy György az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsági ülésén. A nemzetgazdasági miniszter szerint a Munkaerő-piaci Alapból kivonásra kerülnek a közszolgáltatásokra fordított összegek, és ennek bázisán hozzák létre a Közmunka Alapot. Az elvonáson túl megváltoztatják a Munkaerő-piaci Alap szerkezetét és irányító testületét, hogy hatékonyabban és olcsóbban működve adhasson választ a munkahelyteremtés kihívásaira. Az új Közmunka Alap a belügyminiszter irányítása alá fog tartozni, és július elsején kezdi meg működését. A legfontosabb célja a közmunkaprogram működésének összehangolása, és az egész országra kiterjedő beindítása. A fenntartható fejlődés záloga ugyanis a foglalkoztatottak számának növekedése. A kormány célja az, hogy 2014 végéig újabb 300 ezer munkahely jöjjön létre.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány radikális lépései nélkül Magyarország pénzügyi bajait képtelenség lett volna orvosolni. Pedig a címlapokon szereplő eladósodott országokhoz képest is rosszabb pénzügyi helyzetben lévő ország felemelése nagy teljesítménynek számít. A kormány intézkedéseinek köszönhetően nem csökkent a foglalkoztatottak száma, sőt a megszokottnál jóval nagyobb ütemben növekedett a dolgozók aránya. Ez köszönhető a Szja változtatásának, a vállalkozói kedvezmények megteremtésének és a közmunkarendszer megújításának. A miniszter a gazdasági fellendülést követő 6-12 hónapban várja majd az igazi fellendülést, amit a kormány fenntartható gazdasági modellje is segít majd – hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsági ülésén.
A köztársasági elnök javadalmazása
Elkészült a köztársasági elnök jogállásának és javadalmazásának részletes szabályait megállapító sarkalatos törvény tervezetet is. A közigazgatási és igazságügyi tárca jegyezte indítvány - többek között - rögzíti: a köztársasági elnök elnöki rezidencia használatára jogosult, amelyet köteles igénybe venni. Az Alkotmány alapján ellenjegyzéshez nem kötött hatáskörében alakíthatja ki a hivatala szervezetét, ezért a törvénytervezet csak a legfontosabb keretszabályokat állapítja meg a hivatal szervezetére vonatkozóan, a többi kérdésről önállóan dönt.
Az előterjesztés lehetőséget ad arra, hogy elnöki főtanácsadókat, tanácsadókat nevezzen ki, mely kinevezések a megbízatási idejére szólnak. A tervezet nem változtat a köztársasági elnök és a volt államfők javadalmazásának szabályain, de a közjogi méltóság jövedelmi és vagyoni viszonyainak átláthatósága érdekében az országgyűlési képviselőkkel azonos vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget állapít meg.
Az előterjesztés szerint a köztársasági elnök havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap - ez jelenleg 38 650 forint - harminckilencszerese. Személyi, illetve hivatali célra - két személygépkocsi használatára, mobiltelefon- és internethasználatra, valamint kormányzati célú hírközlő hálózat használatára jogosult. Halála esetén özvegyét, illetve örökösét egy összegben a hathavi tiszteletdíjának megfelelő összegű juttatás illeti meg. Kérelmére megfelelő lakáshasználati jog illeti meg, e jogosultság halála esetén az özvegyét is megilleti. A lakást és annak fenntartását a hivatal biztosítja.
A tervek szerint, elfogadása esetén, az új alaptörvénnyel együtt, azaz 2012. január 1-jén lép életbe e jogszabály is.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















