Mérlegen a kormány egy éve
Soha nem tapasztaltuk meg azt, hogy egy választás után egy évvel is olyan összefogás legyen, mint amilyen most uralkodik az országban – jelentette ki kedden Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány „Gazdasági fordulat” című konferenciáján. A miniszterelnök – értékelve kormánya elmúlt évét – azt hangsúlyozta: nem dőlhetünk hátra, az eddig elvégzett munkát folytatni kell.
2011. május 31. 17:10

Bármibe is kerül, megfordítjuk Magyarország sorsát

Orbán Viktor kijelentette: egy éve elhatároztuk, hogy megfordítjuk Magyarország sorsát, bármilyen nehézségekbe is kerül. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nem akartunk beletörődni abba, hogy a magyar élet olyan legyen, mintha mindig kétszázas vérnyomással élnénk.

Soha nem tapasztaltuk azt - folytatta -, hogy egy választás után egy évvel is olyan összefogás legyen, mint amilyen most uralkodik az országban. Rámutatott: az ország mindig hagyta befolyásolni magát, a kihívásokat azonban a magunk módján kell megoldanunk még akkor is, ha másoknak ez nem tetszik. Eljött az ideje hogy kiálljunk magunkért - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Erőfeszítésre továbbra is szükség lesz

Máris hatalmas eredményeket értünk el. Sokan mondták, hogy ne vessünk ki bankadót, most példaként emlegetnek bennünket. Mondták - folytatta -, hogy ne váljunk le az IMF-ről, most irigyelnek minket. Távol vagyunk még a közös céltól, de napról napra kapaszkodunk felfelé. A miniszterelnök hangsúlyozta: közös eredményeink bizakodásra adnak okot, de most nem állhatunk meg, nem lazíthatunk, mivel a következő években az eddigieknél is nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a Kormánynak.

Orbán Viktor figyelmeztetett: a magyar gazdaságpolitika még mindig veszélyzónában áll, a mai kormányzati működésből még nem következik felemelkedés. Kihangsúlyozta: a kulturális- és tudástőke fejlesztésére van szükség.

Demján Sándor: a reformokat nem szabad abbahagyni

A Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén felszólaló Demján Sándor emlékeztetett: elsőként hívtam fel a figyelmet arra, hogy Magyarország kiszolgáltatott eladósodása folytán, és ennek következtében, elvesztette önállóságát. A Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke rámutatott: az általános jólét alapja a társadalmi költségek csökkentése, ezért bátor tettnek tekinti a Kormány reformjait. A kritikák ellenére sem szabad abbahagyni ezen reformokat – hangsúlyozta.

A fizikai munkát tisztelni kell, mivel az a társadalom, amely nem termel többletet, nem gazdagodik – fűzte hozzá. Demján Sándor üdvözölte a Kormány azon törekvéseit, miszerint az nem támogatja az egységes adórendszer bevezetését az Európai Unióban ,valamint, hogy eltolta az euró magyarországi bevezetését.

A kormány új identitás alapjait tette le

Lánczi András politológus rámutatott: a magyar állam magán hordozta a régi rendszer mércéit, ezért a Kormány - az új Alaptörvény által - egy új identitás alapjait kívánta lerakni. Hangsúlyozta: a jó élet feltételévé a munkának kell válnia.

A Századvég Alapítvány elnöke azt mondta: az egy éve megalakult kormány bátor volt, szemben a korábbi, például az 1994-es koalícióval, amely szintén kétharmados többséggel rendelkezett, mégsem mert azzal élni.

Magyarország képes lesz versenyképes országgá válni

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria igazgatója a magyar beruházásbarát politikát dicsérte, és megerősítette elkötelezettségét Magyarország mellett. Elmondta: hiszünk abban, hogy képes lesz Magyarország az egyik legversenyképesebb országgá válni.

kormany.hu
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó