
Egy brit közvélemény kutatás eredménye szerint, melynek keretében 2000 az anyaszereppel még csak barátkozó hölgyet kérdeztek meg, a kismamák egyre nagyobb kényszert éreznek a drasztikus súlyvesztésre. Mégpedig azért, mert a celeb anyukák hetek alatt visszanyerik eredeti alakjukat. A sztárokkal ellentétben egy ennél jóval lassabb tempó lenne a normális és egészséges.
Alapszabályok
Figyeljünk magunkra, hiszen a testünk nagyon is jól tudja, hogy mire van szüksége, és ezt jelzi is. Reménytelen vállalkozás, hogy betanuljuk a dietetikusok tankönyvét, de néhány alapszabályt könnyedén észben tarthatunk.
- Semmiképpen ne fogyókúrázzunk a szoptatási időszakban! Ennek egyik kézenfekvő oka a tejtermelés csökkenése. Másik, összetettebb ellenjavallata, hogy szervezetünkben a káros anyagok a zsírszövetben halmozódnak fel. A súlycsökkenés során ezek az anyagok felszabadulnak, mennyiségük emelkedhet az anyatejben is.
- Igyekezzünk minél természetesebb és friss ételeket enni. Olyasmit, amiben a lehető legkevesebb mesterséges anyag van. Jó, ha tudjuk, hogy honnan származik az ennivaló és mi van benne.
- Együnk naponta többször keveset (4-5 alkalomra elosztva), így vércukorszintünk könnyebben marad egyensúlyban. Étrendünk legyen változatos!
▪ Az étrend gerincét az élelmi rostokban gazdag gabonafélék, a zöldségek valamint a gyümölcsök alkossák!
▪ Együnk sovány szárnyas húst (pl.: csirkemellet), illetve omega-3 zsírsavakban is gazdag halat!
- Az étkezéseink legyenek nyugodtak, természetesek. Együnk örömmel! Élvezzünk minden falatot! A baba már az első pillanattól érezze, hogy az evés öröm neki is és az anyának is.
▪ Evés közben csak együnk! Mindig adjuk meg a módját! A szoptatás ideje alatt is tartsuk meg magunk számára is az evésidőket.
▪ Az evéshez kapcsolódó lelkiismeret-furdalás káros. A kisbaba is megérzi, ha az anyja attól szorong, hogy milyen lesz a külseje a szoptatástól. A testünk csodálatos dolog, képes könnyen regenerálódni, nem kell aggódnunk emiatt, de oda kell figyelnünk a helyes táplálkozásra.
- A kismamák egyik legnagyobb gondja, hogy nem tudják kipihenni magukat. Egészségünk és alakunk érdekében is vegyük ezt komolyan!
- Az anyatej elapadásának hátterében állhat a stressz vagy a zaklatott lelki állapot. Ezért a stressz elkerülése érdekében kérjünk segítséget családtagtól, alkalmazzunk relaxációs technikákat, sétáljunk sokat a szabadban, sportoljunk és építsünk be napirendünkbe olyan tevékenységeket, amit kifejezetten kedvelünk.
Kérjünk segítséget!
A baba születését követően – főként az első gyermek esetén – rengeteg dolgot kell megtanulnunk a kisbabával kapcsolatosan, így jóval kevesebb idő jut saját táplálkozásunk megtervezésére. Pedig az, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű anyatejjel tudjuk-e táplálni a kisbabánkat, jelentős mértékben azon múlik, megadjuk-e a szervezetünknek mindazt, amire ebben a megváltozott életszakaszban szüksége van.
|
TIPP: - Ne csak kisbabánk táplálására gondoljunk, hanem a saját étkezésünkre is! Igazítsuk étkezéseinket a szoptatás időpontjához. Mivel a baba táplálására különös figyelmet fordítunk, így biztosan nem feledkezünk meg a saját étkezésünkről sem. Ezzel a rendszerezéssel nem csupán a baba, de az édesanya is megkapja, amire szüksége van. - Kérjünk szakmai segítséget dietetikustól az étrend megfelelő összeállításához! - Kérjük édesanyánk, nagymamánk, anyósunk segítségét a főzésben, vagy rendeljünk olyan ételszállítótól, aki kifejezetten szoptatós édesanyákra szabott menüt készít!
|
Együnk többet, de mennyivel?
Az anyatej termelődéséhez, illetve a táplálék anyatejjé alakításához is több energiára van szükségünk. Ezek egy részét testünk a várandósság ideje alatt felhalmozott (ideálisan 2-4 kg) zsírraktár fokozatos felhasználásával tudja fedezni. Így szoptatáskor a várandósság előtti időszakhoz képest kb. 500 kcal-val, míg a várandósság időszakához képest kb. 200 kcal-val több energiára van szükségünk.
|
TIPP: - 200 kcal-val egyenértékű: 3 dl tej, 2 db banán vagy 10 dkg sovány sajt - 500 kcal-val egyenértékű: 3 dl tej egy szelet zsírszegény sajt Graham kenyérrel vagy 2 db banán 50 g dióval
|
Igyunk minden nap 2,5 – 3 liter folyadékot!
Naponta átlagosan 850 ml anyatej termelődik, amelyhez ugyanennyi mennyiségű többlet folyadékra van szükségünk.
|
TIPP: - Főétkezéskor együnk 2 dl zöldségekben gazdag levest, melynek jelentős a víztartalma, ám ez a mennyiség még nem „veszi el a helyet” a második fogástól. Nyáron akár hideg zöldséglevest is készíthetünk különböző idényzöldségek (paradicsom, uborka, zöldpaprika, újhagyma) pürésítésével. - Turmixoljunk össze idénygyümölcsöket (pl.: narancs, grapefruit, banán, őszibarack stb.) hígítsuk ivóvízzel vagy szódával. Az így kapott gyümölcsital nagyon ízletes, mégsem kell félnünk kalóriáktól! - Leginkább vizet (csapvíz, ásványvíz) fogyasszunk, kerüljük a cukrozott italokat! |
Fogyasszunk sok tejterméket!
Fontos, hogy naponta 15-20 grammal több fehérjét fogyasszunk. Együnk kalciumban gazdag élelmiszereket, ugyanis naponta 300-400 mg-mal több, összesen 1200 mg kalcium bevitelére van szükségünk ahhoz, hogy megelőzhetővé váljon az anyai csontveszteség. Ha ezekből keveset veszünk magunkhoz, akkor a szervezetünk a baba érdekében saját magától vonja el a számára szükséges anyagokat.
|
TIPP: - 20 g fehérjével egyenértékű: 5 dl tej, 9 dkg félzsíros vagy 7 dkg sovány sajt, 4 dl natúr joghurt, 10 dkg csirkemell - 400 mg kalciummal egyenértékű: 3,5 dl tej, 10 dkg sovány sajt, 330 ml joghurtban, 60 g szezámmagban - A tej és a tejtermékek egyben a fehérje és a kalcium tökéletes forrásaiként is szolgálnak, így például a 20 g fehérjével egyenértékű tejben a szükséges kalciumtöbblet is megtalálható. |
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















