
Navracsics Tibor úgy vélte, tettek az elmúlt egy év alatt olyan lépéseket, amelyek azt eredményezhetik, hogy Magyarország sikeres ország lesz Európában. De sok tennivaló még hátravan, és persze megvan annak a kockázata is, hogy elromlik valami - tette hozzá. A sikeres lépések között említette az Új Széchenyi-tervet, a Széll Kálmán-tervet, az adópolitika reformját. Fontos lépések történtek még a közigazgatás átalakítására is - tette hozzá.
Ez utóbbi sikerességéről szólva a miniszter úgy fogalmazott: "benne van, hogy sikertörténet legyen". Mint mondta, kérdés, hogy a kormányhivatalok integrációja hogyan valósul meg.
Navracsics Tibor szerint akkor is végrehajtható a Széll Kálmán-terv, ha kompromisszumok eredményeképpen kevesebb forrás áll majd rendelkezésre. Mint mondta, a hosszú távú cél, az államadósság csökkentése és a fenntarthatatlan szerkezetek reformja fontosabb, mint hogy forintra-fillérre passzoljon a tervben prognosztizált összeg.
Szavai szerint minden európai gazdaság korszakváltás határán áll. Minden kormánynak kell olyan lépéseket tennie, amelyek egyes társadalmi csoportok nemtetszését válthatják ki. "Nem csodát ígértünk, hanem kemény, nehéz munkát. Pontosan tudtuk, mi fog történni" - fogalmazott az interjúban Navracsics Tibor.
Elmondta: "mi tényleg úgy gondoljuk, hogy most mindenkinek dolgoznia kell. Nem kiszúrásból tesszük, amit csinálunk. Ez nem ideológiai kérdés. Ez az ország jövőjének kérdése" - tette hozzá.
Az EU-elnökségről szólva Navracsics Tibor azt mondta: feltétel nélkül sikeresnek mondaná, ha Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásának a lezárása sikerülne a magyar elnökség alatt.
Arra a felvetésre pedig, hogy nem zavarta-e az EU-elnökség mérlegét, hogy a keleti partnerségi csúcsot Lengyelország rendezi, és Barack Obama amerikai elnök is ott tárgyal, a miniszterelnök-helyettes úgy válaszolt: "teljesen érthetőnek tartom, ha a térségben egy országot kell az amerikai elnöknek kiválasztania, akkor az a mérete miatt és gazdasági okokból is jelentős, július elsejétől pedig éppen a soros EU-elnökséget adó Lengyelország".
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















