
A Fidesz szerint a fő bűnt a Jobbik követte el akcióival, az ellenzéki párt szerint viszont a járőröző polgárőrök sikeresek voltak, és leginkább a kormányzat felelős a Gyöngyöspatán történtekért. Az MSZP az évekkel ezelőtti dél-szlovákiai éhséglázadáshoz hasonló helyzetet lát kialakulni Északkelet-Magyarországon. Az LMP szerint határkövet léptünk át Gyöngyöspata kapcsán.
A Büntető Törvénykönyv kormány által tervezett módosítását, szigorítását, mint kezdeményezést, támogatja az MSZP, a szöveggel most ismerkedik a párt – nyitotta a vitát Harangozó Tamás MSZP-s parlamenti képviselő. Hozzátette: támogatják a kormányt a szélsőjobboldali, rasszista, és minden egyéb megbélyegző megmozdulások elleni hatékony fellépésben.
Az MSZP-s politikus hozzáfűzte: a polgárőrségről szóló törvény módosítása és a Btk módosítása együttesen adná meg a jogi választ a felmerült közbiztonsági kérdésekre.
Kocsis: a Jobbik a fő felelős
Kocsis Máté, a Fidesz képviselője, a parlament rendészeti bizottságának elnöke kijelentette: ha a Jobbik márciusban nem kezdett volna “rendteremtő országjárásba” és nem keltette volna azt a látszatot, hogy ők valós megoldást kínálnak a közbiztonsági problémákra, akkor nem fajult volna idáig a helyzet.
“Hozzáteszem, hogy a folyamat végén, politikai haszonszerzés reményében az ellenzéki pártok közül mások is rácsatlakoztak erre a folyamatra” - érvelt a kormánypárti képviselő. Megjegyezte: nehéz úgy rendet tartani egy nehéz sorsú és pattanásig feszült helyzetű településen, hogy sokan – pártok is - a feszültséget szításában érdekeltek.
A Fidesz által kezdeményezett parlamenti tényfeltáró bizottságnak az is feladat lesz, hogy – a helyzet értékelésén túl – a folyamat politikai tényfeltárása megtörténjen és a politikai felelősséget is megállapítsa - hangzott a beszélgetésben.
Jobbik: a Szebb Jövőért hasznos munkát végzett
Az a véleményünk a kormányzat terveiről, hogy a szemlátomást meggyengített rendőrség nem képes fenntartani a rendet, hiszen harminchat milliárdos elvonás sújtotta az első negyed évben a fegyveres testületet – reagált Volner János, a Jobbik képviselője. Kifogásolta egyben az évekkel korábban elindult közbiztonsági háló-program gyengítését, és szerinte annak várható megszűnését, mivel az a rendőrök túlóra-munkáin alapult, amire pedig nincs pénz – állította Volner János.
Megvédte egyben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet, mondván: annak tagjai "bűnözők tömkelegét fogták el" és adták át a hatóságoknak, “és most pont ezeket az embereket szeretné a kormány politikai okokból üldözni”. Az sem igaz a Jobbik szerint, hogy a járőröző civil szervezetek megtörnék a rendőrség erőszak-monopóliumát, mondván: eddig a polgárőrök egyetlen erőszakos cselekményt sem követtek el.
Kocsis Máté úgy reagált: a rendőrségnek éppen a Jobbik által szervezett adnak munkát; azok tevékenysége több kárt okoztak mint hasznot.
Harangozó Tamás hozzátette: lehet, hogy Jobbik támogatásával tevékenykedő polgárőr egyesület tevékenysége felhívja a figyelmet arra, hogy baj van egy adott településen, de ez a tevékenység semmilyen módon nem elfogadható, mert annak egyenes következményei a Gyöngyöspatán történtek. “A végén már a Jobbik sem tud ezzel mit kezdeni, a helyzet kicsúszott mindenkinek a kezéből. Olyan irányba indult el az ország, amit sok-sok évtizede nem láttunk” -hangoztatta Harangozó Tamás.
LMP: megszólalt a vészcsengő
A gyöngyöspatai eseményekkel lélektani pillanathoz érkeztünk – vér folyt, és most minden demokratikus erőnek össze kell fognia és a megoldásokat kell keresnie – reagált az elhangzottakra is Dorosz Dávid, az LMP parlamenti képviselője. Hozzátette: az államnak minden polgárát meg kell védenie, “nincs kettős mérce”, rendet és biztonságot kell hozni a vidéki Magyarországra.
A kormány törvényjavaslata a Btk. szigorítására egy jó kezdőlépés, de csak akkor működik majd, ha elfogadják mellé az LMP által benyújtott Btk-szigorítást is. Ez pont azokat a kiskapukat zárná be, amelyeket a félmilitáris szervezetek az elmúlt hetekben kihasználtak – hangsúlyozta Dorosz Dávid. “A javaslatunk lehetővé teszi, hogy a rendőrség még az előtt fellépjen, mielőtt bekövetkezik a baj” - tette hozzá.
Mit vizsgáljon a vizsgálóbizottság?
Mit gondolnak arról az ellenzéki pártok, hogy az ő felelősségüket is vizsgálná Gyöngyöspata ügyében a Fidesz által kezdeményezett parlamenti bizottság? - kérdezte a Közbeszéd.
"Az első pillanatban mosoly ült ki az arcomra, úgy érzem, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát ebben a tekintetben. Ha a kormány úgy gondolja, hogy neki nincs felelőssége, csak az ellenzéki pártoknak, azzal nem tudok mit kezdeni" – reagált elsőként Harangozó Tamás.
Mint mondta: pártja kezdeményezte, hogy kezdődjenek kerekasztal-tárgyalások a roma kérdés átfogó megoldásáról az országban, mert nem biztos, hogy akár a kormányzat egyedül képes megoldani a problémát.
Éhséglázadás lesz?
A felelősség kapcsán pedig azt hangoztatta Harangozó Tamás, hogy idén januárban “százezer közmunka-programot szántott be a kormány egyik pillanatról a másikra”. Több mint kétezer településőrt eresztettek szélnek – az MSZP már akkor jelezte, hogy ebből nagy problémák lesznek, hasonlóan a párt szerint igazságtalannak tartott új adórendszerből is – mondta a baloldali politikus.
Gyöngyöspata azonban annyiban mégis más, hogy ott– és ebben egyetért az MSZP a kormánnyal – mesterségesen generált etnikai feszültség vitte az ismert fejleményekig a történéseket.
Harangozó kiemelte: attól, ami néhány évvel korábban Dél-Szlovákiában lezajlott – tehát, hogy éhséglázadás tört ki az ottani térségben a szociális háló felszámolását követően és a katonaságot vetették be -, ettől az északkelet-magyarországi helyzet már most sincs messze.
Kocsis Máté a kormányzati felelősséget firtató felvetésekre azt mondta: nyolc évig az MSZP kormányzott, most pedig "játsza az előkelő idegent", és megpróbálják "megmondani" a kormánynak, hogy milyen lépéseket kellene tennie a baloldali kormányok utáni "romeltakarítás" során.
Dorosz: Az LMP nem "evakuált"
Ezen a ponton erőteljes vita alakult ki Kocsis Máté és Dorosz Dávid között azzal kapcsolatban, hogy köze volt-e az LMP-nek a múlt pénteki, a romák evakuálásról szóló hírekhez. A fideszes képviselő kitartott állítása mellett, hogy igen, mondván az LMP “pártmecénása nyilatkozta azt, hogy evakuálni kénytelenek a romákat”.
Dorosz Dávid pedig azt mondta: a nevezett akcióhoz az LMP-nek semmi köze nem volt, ha a Fidesz mást állít, akkor egyszerűen nem mond igazat. “Ez terelés, ezt Önök a PR-boszorkánykonyhájukban találták ki. Azért terelnek, mert nem tetszik a tükörkép, hogy csődöt mondtak és cserben hagyták a vidéki Magyarországot” - hangoztatta az ellenzéki politikust.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















