
Megállapodott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Bankszövetség a devizahitelesek megmentését szolgáló csomag főbb pontjairól a múlt héten - írja egy a birtokába jutott jegyzőkönyvre hivatkozva az mfor.hul.
Az mfor.hu a megállapodás öt főbb pontját is ismerteti. E szerint az első pont a lakáshitelezéssel kapcsolatos árverezési moratórium feloldása július 1.-vel - feltétel, hogy a bankok negyedévenként a lejárt hitelek maximum 5 százalékánál kezdeményezik a piaci megoldást.
A második pont szerint a jelzáloghitellel rendelkező, rendben törlesztő ügyfelek számára lehetőség nyílik az árfolyamkockázat mérséklésére. Az ügyfél kezdeményezheti bankjánál, hogy a svájci frankonként 190 forint árfolyam feletti hitelrészére forint hitelszámla nyíljon BUBOR kamattal. Ezt a hitelezést az állam 3,5 évre 100 százalékos garanciával támogatja, majd ezt követően az állami garancia 25 százalékra csökken.
A harmadik pont a tartósan nem fizető jelzáloghitel adósok egy szűk körére vonatkozik, például azokra, akiknek a hitele maximum 15 millió forint volumenű, és munkanélkülivé váltak az elmúlt 3 évben. Számukra speciális megoldást kínálnak. Az ügyfél és a bank egyaránt kezdeményezheti a helyi önkormányzatnál az adott ingatlan önkormányzat általi megvásárlását, 35 százalékos áron. Ezen esetben a döntést az önkormányzat hozza meg.
A jegyzőkönyv ötödik pontjából pedig az mfor.hu szerint kiderül: 2013. január 1.-i hatállyal a speciális bankadó mértéke csökken 35 százalékkal a 2013-as évre vonatkozóan; és további 35 százalékkal a 2014-es évre vonatkozóan. Mindezek alapján a bankadó tavalyi 180 milliárdos összege első körben 117, majd 76,05 milliárdra csökken.
A jegyzőkönyvön Patai Mihály és Matolcsy György aláírása szerepel, a végleges dátum azonban még nincs rajta, a dátumozás csak ennyi: "Budapest, 2011. V. ...". Ezek alapján valamikor májusban várható a csomag hivatalos bejelentése és a dokumentum ünnepélyes aláírása.
* * *
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolja, hogy megszületett volna a megállapodás a tárca és a Magyar Bankszövetség között a devizahitelesek megmentéséről - derül ki abból a rövid közleményből, amelyet a nemzetgazdasági tárca juttatott el az MTI-hez, kedden. A NGM közleménye leszögezi: " Az mfor.hu-n kedden megjelent, "Megszületett a megállapodás: így mentik meg a devizahiteleseket" című cikkben foglaltak nem állják meg a helyüket, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség között megállapodás még nem született. Az értesülések így minden alapot nélkülöznek."
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















