
Miután Bartalis István a bemelegítés közben részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, nem lehetett ott a magyar válogatott első mérkőzésén, a hollandok ellen. A találkozó előtt René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke hivatalosan is megnyitotta a világbajnokságot.
Nagy lendülettel kezdett a magyar csapat, az első helyzetek mégis a hollandok előtt adódtak. Később Sofron, valamint Sikorcin kihagyott ziccere azért jelezte, átvette az irányítást a hazai alakulat. A 15. percben született meg az első magyar gól a világbajnokságon: Palkovics közeli lövése még kijött, ám Sikorcin a kipattanót kíméletlenül vágta a kapu bal oldalába. Két perccel később már kettő volt az előny, emberfórban Ladányi passzát követően Vas Márton bombázott, Horváth beletette az ütőjét a korong útjába, így a pakk a kapuban landolt. Újabb egy perc múlva ismét rezdült a vendégek hálója, ezúttal Kovács volt a gólszerző. Ted Sator legénysége nagyon is komolyan vette a közönség üzenetét ("Még, még, még ...ennyi nem elég"), 59 másodperccel később ugyanis Sofron pofozta be közelről a korongot (4-0).
A második harmadban Sofron hatalmas kapásgóljával növelte előnyét a magyar válogatott, ezt követően azonban Hagemeijer révén szépíteni tudtak a hollandok, majd van Schaagen is betalált, így a vendégek megnyerték ezt a játékrészt. A második vendégtalálat volt a hollandok 100. gólja, melyet a magyarok ellen szereztek.
A zárófelvonás Vas Márton találatával indult, a közönség ezt követően hullámzásba kezdett, és örülhetett a másik Vas, János góljának. Az utolsó perc még hozott egy vendéggólt, de így is magabiztos sikerrel rajtolt a magyar válogatott.
Ted Sator szövetségi kapitány a meccs után elmondta: "Nagyon örülök, hogy ilyen sok gólt szereztünk, de sajnálom, hogy 5-0 után kicsit fegyelmezetlenek voltunk. A hollandoknak is akadtak helyzeteik, és akár a vezetést is megszerezhették volna. A hétfői ellenfelük, Dél-Korea pihenten lép ellenünk jégre, hiszen a nyitónapon nem játszott. Ezzel együtt bízom benne, hogy nem lesz gond ellenük sem."
Ted Sator együttese hétfőn 19:30 órakor a dél-koreaiak ellen folytatja szereplését a tornán.
Magyarország-Hollandia 7-3 (4-0, 1-2, 2-1)
gólszerzők: Sikorcin (14.), Horváth (16.), Kovács (18.), Sofron (19., 29.), Vas M. (44.), Vas J. (56.), illetve Hagemeijer (32.), van Schaagen (33.), van den Heuvel (59.)
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















