
Bár egy bortúra általában elsősorban a borkóstolásról szól, az idén harmadik alkalommal megrendezett Bécsi Bortúra sokkal több ennél. A borkedvelők nemcsak a bécsi borok különleges ízvilágával ismerkedhetnek meg, hanem az osztrák főváros sok évszázadra visszanyúló hagyományaival is.
Sőt magukkal a borászokkal is, akik az érdeklődőket pénteken és szombaton 15 és 20 óra között bennfentes információkkal és jó tanácsokkal látják el. Megtudhatják például, hogy melyik ételhez milyen bor illik, hogyan kell az egyes borokat a legjobban tárolni és hogy mitől olyan különlegesek a bécsi borvidék nedűi? Miben különböznek a grinzingi borok az Oberlaaból, Sieveringből, Ottakringből vagy Nußdorfból származó nedűktől.
A látogatók szőlészetenként mindössze 5 euróért végigkóstolhatják a borászatok válogatott kínálatát és megtudhatnak minden fontos információt a gazdaság vezetőjétől. „Bor bécsiektől bécsieknek, kortól és származástól függetlenül – erról szól és szólt mindig is a bécsi bor élő hagyománya. A Bécsi Bortúra bevezetésével egy lehetőséget szerettünk volna teremteni arra, hogy az érdeklődők ne csak megismerhessék, hanem meg is szerethessék ezt a hagyományt“ – hangsúlyozta Robert Fitzthum, a bécsi mezőgazdasági kamara igazgatója.
A Bortúra látogatói a tudáson kívül természetesen borokat is vihetnek haza. Sőt, három üveg vásárlása esetén még egy bécsi borospoharat is kapnak ajándékba. A www.wienerwein.at internetes oldalon található játék szerencsés nyertese pedig három üveg bort és egy borospoharat kap ajándékba.
Hogy a kóstolásban az autóvezetés senkit ne tartson vissza, a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien külön Shuttlebuszokat indít a bécsi 19. és 21. kerület borászataihoz. A menetrend a www.wienerwein.at internetes oldalon található.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















