
Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa az előző évi országgyűlési választásokat követően eltelt időszakot értékelve az MTI-nek elmondta: a Fidesz–KDNP egy új kormányzati szerkezetet alakított ki, miután a 2006-ban létrehozott struktúra láthatóan „teljesen lebénította” a közigazgatást. Az első év tapasztalatai alapján egyértelműen hatékonynak bizonyult például a miniszterelnök-helyettesi pozíció bevezetése vagy a közigazgatás és a politika világát különválasztó új államtitkári rendszer életbe léptetése, hasonlóan az egyablakos kormányhivatalok megnyitásához – fűzte hozzá.
A Századvég főmunkatársa szerint a sikerek mellett ugyanakkor talán érdemes lenne megfontolni a humánerőforrásokkal gazdálkodó „csúcsminisztérium” különbontását, hiszen – mint mondta – egy személy nehezen képes egyszerre oktatási, egészségügyi és szociálpolitikai kérdéseket is kezelni. Kern emellett törvényszerűnek nevezte, hogy akár a helyi és az országos politika összecsapásához vezethet a válság miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok feladatainak újragondolása, így például az oktatás és az egészségügy esetleges állami centralizációja. Az elemző az elmúlt egy év eredményei között említette még, hogy a választásokat megelőző négy évvel szemben látványosan visszaszorult az állami korrupció mértéke.
Kern arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a Fidesz egy évvel ezelőtti szavazóinak kis része ugyan elbizonytalanodott, de eközben egyetlen ellenzéki vagy új párt sem tudott hiteles alternatívát felmutatni. Mint mondta, az LMP-t és a Jobbikot egyaránt generációs és régiós törésvonalak jellemzik, míg az MSZP esetében továbbra is a „hitelvesztés” állapota áll fenn.
Kern úgy látja, a fiatal, fővárosi értelmiség körében népszerű LMP számára a vidéki pártszervezet kialakítása és egy egyértelműen beazonosítható vezető kijelölése eredményezhet sikert, míg a fiatal diplomások által szintén támogatott Jobbik az ország leszakadó területein, illetve társadalmi rétegeiben használhatja ki a kormány esetleges hibáit. Hozzátette: az MSZP-ben még mindig nem dőlt el, ki lesz a párt igazi vezetője, így Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc éles küzdelmet vívhat egymással, ami akár a szocialista párt megszűnéséhez is vezethet.
A Századvég főmunkatársa szerint a pártválasztásukban bizonytalanok magas száma ellenére egyelőre az anyagi és a személyi feltételek is hiányoznak ahhoz, hogy egy új, az ország vezetésére hitelesen aspiráló politika szereplő jelenjen meg a porondon.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















