
A miniszterelnök-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy ez az első alkalom, amikor Brüsszelen kívül rendezik meg az Európai Roma Platformot. Ez a nyitás egy új időszak kezdete lehet az európai roma közösségek történetében - jegyezte meg.
Húsz éve olyan politikai rendszert álmodtunk, amely a politikai közösség minden tagjának az otthona lehet, mindenki számára megnyitja az érvényesülés lehetőségét - jelentette ki Navracsics Tibor, hozzáfűzve: Magyarország mindenki otthona. Leszögezte, hogy ez nem csupán jogegyenlőséget jelent, hanem azt is, hogy mindenki elképzelésének, tehetségének megfelelően boldogulhasson, akár magyar, akár roma, akár más nemzetiséghez tartozik.
Csak akkor boldogulunk, ha összetartó, erős társadalmat alkotunk - tette hozzá. A politikus kiemelte, hogy ezt nemcsak hazánkban kell megvalósítani, hanem egész Európában.
Nem belügy, hanem európai kérdés
Számunkra kiemelkedő célkitűzés, hogy az Európai Unió ne csupán jogszabályok összessége, egy egységes belső piac által behatárolt egység legyen, hanem egy olyan, valós értékeken és demokrácián alapuló politikai közösség, amely minden itt élő ember számára lehetővé teszi, hogy megvalósíthassa álmait, terveit - emelte ki köszöntőjében.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter leszögezte: éppen ezért a mi álmunk az erős, összetartó Magyarországról nem pusztán belügy, hanem európai kérdés. Mint fogalmazott, akkor tudunk többet tenni az európai integrációért, ha felhívjuk a figyelmet azokra a csoportokra, amelyek sokszor önhibájukon kívül reked a társadalom fő áramán. A roma stratégia számunkra európai prioritás - fűzte hozzá magyarázatképpen.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt húsz évben Magyarországon nem tudta az állam megoldani az összes problémát. Ha hibákat vétettünk, azt nem gonoszságból, hanem tapasztalatlanságból tettük - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Bízunk abban, hogy a jövőben mi, magyarok és romák mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Magyarország mindenki otthona legyen - zárta beszédét Navracsics Tibor.
Bátor, merész lépés
Balog Zoltán emlékeztetett Orbán Viktor csütörtöki beszédére, amelyben a miniszterelnök azt ígérte: százezer roma juthat a következő években munkához. Nagyon fontos, hogy amikor az európai roma keretstratégiáról beszélünk, akkor ne állítsuk szembe azt, ami egy tagországban történik, azzal, ami európai szinten zajlik - jegyezte meg. Hozzátette, úgy véli, hogy a két dolog összetartozik: ami egy adott tagországban történik, az hitelesítheti az európai roma keretstratégiát.
A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a bizottság közleménytervezetét bátor, merész, provokatív dokumentumnak nevezte, és arra kért mindenkit, hogy küzdjön az elfogadásáért.
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ezer éves tradíció a befogadás, a kultúrák egymás mellett élése és az együttműködés, ez a roma integrációra irányuló politikai akaratban is megjelenik. Ugyanakkor leszögezte, hogy az országban jelen van a nyomor és a kilátástalanság is. Van gyűlölet, gyűlöletbeszéd, előítélet, van Gyöngyöspata és Hejőszalonta - sorolta Balog Zoltán. Hozzátette: erre a romastratégia a válasz.
A politikus elengedhetetlennek tartja a munkahelyteremtést és az oktatás színvonalának javítását. Figyeljünk arra, hogy ezekből a lehetőségekből részesülhessenek a romák is - szögezte le, hozzátéve: emellett természetesen arra is figyelni kell, hogy ne érjen senkit diszkrimináció.
Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon olyan civil képviseleti rendszer van, ami példaértékű, és lehetőséget teremt az együttműködésre. Több mint 6000 megválasztott roma önkormányzati képviselővel van lehetőségünk a közös munkára - tette hozzá.
A többség akarata ellenére nem lehet sikeres a roma felzárkóztatás, éppen ezért meg kell győzni mindenkit arról, hogy ez közös ügyünk, közös érdekünk - húzta alá a politikus, arra kérve a Roma Platform résztvevőit,érjék el hazájukban, hogy a romák ügye a közvéleményt is foglalkoztassa.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















