Tényleg: lesz magyar feltámadás?
Március utolsó hetét az új alkotmány részletes vitájára szánja az országgyűlés. A vita hitelesen tükrözi az egész szétrohadt harmadik Magyar Köztársaságot.
2011. március 27. 16:42

Nyitányképpen hétfőn Orbán Viktor, a vitán felül egyes számú magyar politikus ismerteti a Fidesz–KDNP kérdőívére beküldött válaszok összesítését. A bejelentendőket akár előre is kitalálhatjuk, szinte kivétel nélkül.

A válaszolók ugyanis megerősítettek mindent, amit a Fidesz–KDNP gondos kommunikációval beléjük sulykolt. Megvalósul hát az, amit az Orbán Viktor nevével fémjelzett politikai akarat meg akar valósítani Magyarországon.

Mit tesz az ellenzék?

Az ellenzéknek momentán egyetlen vágya van: ne valósuljon meg Orbán Viktor akarata. Ezen dolgozik, különböző erővel és elvi alapokon az MSZP, az LMP és a Jobbik is.

Érdemi ellenérv az új alkotmánnyal szemben nemigen hangzik el. Az ellenzéki pártokat három okból nem érdekli, mi van az új alkotmányban:

  1. Nem fogadják el, és a jövőben sem fogják elfogadni. Ezzel azt kívánják demonstrálni, hogy a tavalyi „NENYI”, a nemzeti egyetértés, minden nyilatkozat dacára sem valósul(t) meg.
  2. Az új alkotmány a médiatörvény sorsára jut majd: nemzetközi fórumokon fogják gyalázni, elsősorban az MSZP által elérhető körökben. Az új alkotmány tartalma ugyanúgy közömbös, mint az új médiatörvényé. A baj vele nem az, amit tartalmaz, hanem az, hogy Orbáné meg a Fideszé.
  3. A mai magyar ellenzéki pártokat nem érdekli az ország sorsa, ugyanis önmagukat érzik egzisztenciális veszélyben, és önvédelemmel foglalkoznak, nem országépítéssel. Helyzetükben az alkotmány másodlagos. Ez az igazi megélhetési politika.

A népszavazás mítosza

A leghülyébb magyarok részére a leghülyébb érvvel szolgál néhány ellenzéki politikus, kizárólag önérdekből, a népszerűségük, ismertségük növelésére. Népszavazást követelnek az alkotmányról.

Ez alaptalan, fogalmi és történelmi okokból is könnyen beláthatóan zöldség:

  1. Fogalmilag azért, mert csak eldöntendő kérdést lehet népszavazásra föltenni, és ha az alkotmányt eldöntendő kérdésekre bontanánk, akkor, az eredménytől függetlenül, biztosra vehetjük, hogy inkoherens alaptörvény születnék, „a nép akaratából”. Kiváló példa az MSZP által gyűlölt „háromigenes” népszavazás, amely klasszikusan alkalmas volt a nép megkérdezésére, ugyanis az „igazság” nem szerepelt a kérdések mögött; ha az lett volna a kérdés, hogy kelljen-e fizetni az orvosi ellátásért – nos akkor az nyilvánvalóan abszurd „népszavazási kérdés” lett volna. Viszont az már nagyon is a népakarat körébe vág, hogy milyen úton-módon kelljen fizetni az orvosi ellátásért. Ezért volt helyénvaló a háromigenes referendum, és ezért abszurd az alkotmányról népszavazni.
  2. Történetileg is könnyen belátható az alkotmányról szóló népszavazás irrealitása: még a legvadabb forradalmakban sem, sőt a legnyugodtabb államalapításokban sem szerepelt az a gondolat, hogy a népszavazzon az alkotmányról. Nem volt népszavazás e tárgyban sem a francia, sem az orosz forradalomban, de még az USA alkotmányáról sem írtak ki népszavazást, noha a függetlenségi háború után nyugodtan megtehették volna. Igaz, ott nem Mesterházy meg Gyurcsány meg Vona ült a képviselői helyeken.

Jó lesz-e az új alkotmány?

Ez a legfontosabb kérdés.

Ha az új alkotmány megteremti az oly régóta sorvadó magyar nemzet fölemelkedésének a feltételeit, akkor jó lesz. Ha nem, akkor fölösleges erőlködésnek bizonyul az erre szánt energia. Rossz alkotmányunk van már, újabb rossz alkotmányt fölösleges előállítani.

Az új alkotmánnyal a Fidesz–KDNP önmagáról mond történelmi ítéletet. Ha az új alkotmányos alap meghozza az új felvirágzást, akkor a Fidesz–KDNP koalíció a magyar történelem egyik legfényesebb lapjára írja be a nevét, örökre.

Ha marad a mostani, egyre gyorsuló ütemű nemzeti fogyás, porladás, akkor megint eljátszottunk egy történelmi lehetőséget – és igencsak kérdéses, hogy adatik-e még egy sanszunk a jövőben.

Nyiri János
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó