
Hatalmas nagy utat tettünk meg 1848 óta. De mégis mit akart 1848. március 15-én Kossuth, Batthyányi, Deák és Széchenyi? Köztársaságot akartak, amely a magyarságra, a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül.
2011-ben vagyunk. Mögöttünk van a rendszerváltás óta eltelt huszonegy év, és az 1949 óta eltelt 62 év. A magyar nép csak kapkodta a fejét erre-arra, azt vette észre, hogy szovjet kommunisták lediktáltak egy új alkotmányt, aztán, miután már kellőképp belenyomták a fejét a véres sárba, egyszer csak lett egy új alkotmány. Úgy megszületett, hogy bejelentették. Csak épp azt nem látta senki, hogyan lett. Ez volt az 1989-es módosított alaptörvény.
Csakhogy a nemzet egyikbe se tudott beleszólni, mindkettő diktátumok és paktumok között született meg. Ezek voltak azok az alkotmányok, amelyeket olyan nagyon kellett szeretni, és olyan törvények, amelyek kikezdhetetlenek, úgy jó minden, ahogy az bennük van.
Magyarországon 1848-ig és most is évek óta semmi más nem jött létre, mint válságok, szenvedés, elkeseredés. Akkor a Habsburgok pribékjei, korszakunkban a kommunista, és a szocialista és balliberális társulat árulta el folyamatosan a magyar népet. Napról napra azt hallhatta a nemzet, hogy nem is nemzet. Csak lakosság, jó esetben népesség. Azt hallotta, hogy Magyarország vesztes, nincs kiút, nincs semmi, szerencsétlen és gyenge ország.
És közben, a pikírt humoreszk folytatódott: teljes szívből hinni kellett olyan eszmékben, amelyek nem is magyarok voltak. Ezeket testesítette meg a két alkotmány, a 49, es és a 89-es is. A 49-es alkotmánynál elég egyértelmű volt a helyzet: jött Rákosi elvtárs és a szovjet elvtársak utasítására leírta amit kellett.
A 89-es alkotmány már egy más pillanatban született. Ettől még mindenki tudta, hogy mi vele a helyzet. Volt egy kommunista reformszárny, egy ellenzéki kerekasztal, és egy „harmadik oldal” amelyik ilyenekből állt, mint a Gyurcsány Ferenc által képviselt Demisz, vagy a Nagy Sándor által vezetett szakszervezet. Régi komcsi trükk volt, és az akkori ellenzék sokat megtett, be is dőlt nekik, de nem sikerült minden.
Emellett az utódpártban, a szocikban is elő-előjött a lelkiismeret furdalás. Nem véletlen, hogy kivétel nélkül minden magyar kormány vagy programjába tette, vagy nyilatkozott arról, hogy új alkotmány kell. Így volt ez az utolsó nyolc éves szoci ámokfutásban is. Ezért különösen izgalmas, hogy Petrétei „alkotmányozó” József és a nagy szoci alkotmányjogász tótumfaktumok visítoznak. Tegyük hozzá, hogy hagyományosan az alkotmány-közig tanszékekre a szockók mindig is telivér komcsikat ültettek be. Hát az a helyzet, hogy az új alkotmánnyal ideológiájuk kap egy vélhetőleg erőteljes pofont. Ennek különösen örülök.
Van egy kétharmados parlament. Ez lehetőség, nyilvánvaló, hogy most kell változtatni. 1848 12 pontja, és az áprilisi törvények egy győztes nemzet alapvetései voltak. 163 évvel később pedig, most 2011-ben talán megpróbálhatunk felállni újra a sárból. Na, ehhez is kell az új alkotmány.
Egy olyan új alaptörvény kell, amelyiket szabadon választott országgyűlés alkot és amelyiket magyar érdekek szerint írtak meg. Nem állítom, hogy ez a törvény, amit alkotmányjavaslatként benyújtottak tökéletes. Voltak benne hibák, téves felvetések. Ilyen volt például a minden gyermek után még egy szavazat elve. Ez egy téves gondolat volt, bár a szándék jó, csak épp lehetetlent kívánt szociológiailag és jogilag egyaránt.
De mégis felteszem a kérdést: mi is a baja a ballibeknek? Az országgyűlés hozza meg az alkotmányt? Magyarországnak hívják Magyarországot? Magyarország nyelve a magyar? Élnek magyarok a határon túl? Szent István alapította meg az országot? 1944. március 19-től 1990-ig nem volt szuverén az ország? Fel lehet oszlatni azt a parlamentet, amelyik nyakig adósságba veri az országot?
Nem! A ballibek baja az, hogy nem az ő ideológiájuk az alapja az alkotmánynak. Elhiszem, végül is fain dolog volt majdnem 65 évig lubickolni a langyos pisiben. Tegyük hozzá nem is a miénk volt az a pisi.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: az alkotmány arra való, hogy ők, a kiszolgáló ballib elit ideológiailag gyökértelen maradjon az államéletben.
Ettől még ennek a kormányzásnak is meg vannak a hibái: az elszámoltatás hiányosságai, a kulcspozíciókban hagyott sok expárttag, az öncélú egzecíroztatás – l. dohányzás- és a sok esetben végiggondolatlan jogalkotás. Ettől függetlenül: ezek itt Magyarok, és minden rossz kompromisszum ellenére elindultunk valamerre. Persze még el lehet tolni, de elindultunk.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















