Az elmúlt negyvenöt év mindenféle reformok igézetében telt. Volt „új mechanizmus” – aztán 1975-től visszarendeződés. Volt „rendszerváltozás” – négy év után visszarendezték az igazából meg sem bontott társadalmi szereposztást. Újabb körben a Fidesz próbálkozott reformfélével – 2002-ben lenyomták az ellenerők.

A „balos reformerek” mindig ugyanazt akarják: hatalmukat meghosszabbítani. Mindenféle változtatásokkal operálnak – de amint az néz ki a dologból, hogy mások kerülhetnek fölülre, azonnal visszakoznak.

Legveszélyesebb ellenfelük a Fidesz. Mivel a Fidesztől lényegében erkölcsi okból félnek, következetesen igyekeznek bebizonyítani, hogy az ő bűneik is kivétel nélkül megvannak a Fideszben. Ha kiderül, hogy X síbolt stb.? Három napon belül kiderítik, hogy Y (Fidesz) is síbolt stb.. A legemlékezetesebb a Medgyessy D-209-es ügyére adott válasz: a Fidesz elnökének apja is ügynök volt. Pokorni le is mondott, hátrébb is állt a politikától.

Mostanra oda jutottunk, hogy a Fidesz alkotmányozni akar, más szavakkal meg akarja újítani Magyarország berendezkedését. Ettől a balos elit végtelenül ideges. Minden követ megmozgat, beleértve nemzetközi kapcsolatait is (jól el van eresztve, hála a „privatizációnak” és az államadósságnak). Országot-világot telesírja, hogy jaj nekünk, ha a Fidesz „kellő felhatalmazás nélkül” alkotmányoz. Hogy a felhatalmazást nem a szoclib elitnek kellene adnia, arról nem vesznek tudomást.

Most azért kötelező alkotmányoznunk, mert viszonylag kisebb a kényszer, de nagyobb a felhatalmazás; továbbá mert (még) béke van. Ha most elpuskázzuk a lehetőséget, a következő „átfogó reform” vérben fog megszületni, és egyáltalán nem a magyar szuverenitás jegyében. Akárcsak a 16. század közepén vagy 1938–50 között.

A valóságos reform lényege

Ahogy az alkotmányt sem kellene misztifikálni, a reformot sem. A lényeget elmondja a nyelv: a formálás azt jelenti, hogy valamiből, ami alaktalan, strukturálatlan, tartalommal-formával, azaz értékkel bíró új minőséget hozunk létre. A re-formálás azt jelenti, hogy újból meg kell formálni az adott tárgyat, mert de-formálódott.

A re-formálás egyetlen értelmes célja-oka: a magyar nemzet túlélési feltételeinek a megalkotása.

Aki ezen a ponton nem ért egyet, azzal nincsen miről beszélgetni tovább. Aki szerint nem probléma a magyar nemzet mint történelmi jelenség, mint sajátos identitás, azzal nincs mód a diskurzusra.

Mivel az összes megragadható demográfiai, szociológiai és gazdasági folyamat a magyar nemzet elolvadását, eltűnését, felszívódását jelzi, a re-formálásnak ezt kell megfordítania.

A konkrét tennivalók

A zseniális államférfi ismérve: szükségből erényt tud kovácsolni. Mivel gondjaink-bajaink hasonlatosak a Nyugatéhoz – csak sajnos sokkal nagyobbak –, megoldást is nekünk kell mutatnunk, nem pedig tőlük ellesnünk.

Soroljuk hát a teendőket:

1. A választójog a magyar nemzethez tartozókat általában is megilleti, ugyanis a magyar állam nem szimplán egy territórium, hanem a magyar nemzet intézményrendszere.

2. Választójogot kell adni a gyermekeknek. Ha meg akarjuk tartani a demokrácia kereteit (hatalmak megosztása, választott törvényhozás stb.) akkor be kell emelnünk a politikai artikulációba a gyermekeket. Az nem elég, hogy a szüleik szavaznak. Aki a gyermeknek gondját viseli, az szavazati joggal is élhessen a gyermeke után. Ez volna az új magyar alkotmány legnagyobb, világraszóló döntése.

3. A közjogi tisztségviselők választásának időpontját rögzíteni kell (az USA mintájára). Lehet pl. az általános országgyűlés választás kötelezően minden szökőév március 15. napján vagy mondjuk az azt követő vasárnapon (azaz március 15–21-e közt).

4. Ki kell építeni a felelősségek rendszerét. Minden cselekményhez tartoznia kell felelősnek, különösen a gazdaságban. Felelős kormányzásnak, s hasonlón, felelős termelésnek, felelős kereskedésnek, felelős tervezésnek, kivitelezésnek stb.-nek szabad csak folynia. Ahol a felelős személye nem deríthető ki rövid úton, ott automatikusan a magasabb hatáskörű vezető válik felelőssé.

5. Mindenkinek jogkövető magatartást kell tanúsítania. Ma Magyarországon kisebb – de főleg nagyobb! – bűnösök röhögnek a markukba, mert nincsen igazságszolgáltatás. Jogszolgáltatás még csak-csak van, de az is csapnivaló. Törvénybe kell iktatni az igazságot, azaz az élet és a vagyon védelmét, mégpedig drákói szigorral. A drákói szigorúság azt jelenti, hogy a bűneseteket a lehető legrövidebb időn belül föl kell deríteni, a bűnösöket el kell ítélni, a büntetéseket le kell tölteni. Ma Magyarországon erről szó sincsen. Az eredmény: az elképesztő élet- és vagyonbizonytalanság. Ez a rettenet elviselhetetlen a legkisebbtől a legnagyobbig, a kerítésen átmászó uborkatolvajtól némely furmányosan kigondolt, és nyilvánvalóan rabló banki hitelszerződésekig.

Magyarország talán legnagyobb baja, hogy a „jogbiztonság” elvben helyes normatívája manapság a bűnösök jogát védi, az áldozatokét negligálja. Ezt be kell fejezni, rendet, jogrendet kell tenni, ez tényleg nem lehet pénzkérdés.

6. Normalizálni kell a szociális rendszert. Ez azt jelenti, hogy a társadalomnak azokról kell gondoskodnia, akik rászorulnak a gondoskodásra. Szent István törvénye világos volt: az özvegyek és árvák a rászorulók. Mai szóval: akik nem képesek önmagukról gondoskodni. Ezen emberek részére jár ellátás – és itt a vége a rendszernek. Nem jár ellátás épkézláb, magabíró felnőtt embernek, ha ugyanis ebben engedményt teszünk, akkor a „szociális háló” nem lesz más, mint az erkölcstelenség televénye.

7. Választható családi jövedelemadózás. A polgári házasság értelme, hogy akik vállaltan együtt élnek és közösen nevelik gyermekeiket, azok összevontan adózhassanak.

8 A nevetséges „adatvédelem” és „titkosságok” megszüntetése. Értelmetlen titkolni pl. a természetes személyek és a cégek adóadatait és a hasonlókat, át kell térni a lehető legnagyobb közteher-viselési transzparenciára. Ez a transzparencia ki kell terjedjen a természetes személyek külföldi gazdasági hasznaira is. Magyarországon tisztázatlan tulajdonosi hátterű cég ne válhasson országunkban gazdasági szereplővé.

Utószó

Az új alkotmány a magyar nemzet utolsó érdemi lépése a közelgő nagy történelmi átrendeződés előtt. Lehet fanyalogni, lehet a dolgokat negligálni, nyilvánvaló folyamatokról tudomást nem venni – de a történelem dörömböl a holnap kapuján. A glóbusz elviselhetetlen feszültségekkel terhes, és a nagy újjárendeződés nem évszázadok múlva esedékes, hanem már napirendre is tűzte a sors.