Mária Terézia megérkezett Gödöllőre
Nemcsak a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa. A Magyar Királyság egyik legnagyobb uralkodójának szobra most "hazaérkezett".
2011. február 24. 08:30

A Barokk Év alkalmából a Grassalkovich Kastély parkjában hétfőn felállították Mária Terézia királynő egész alakos bronzszobrát a Királydombi pavilon közelében kialakított talapzatra. Az idén kettős évfordulóra emlékezik Gödöllő: 260 éve látogatott a kastélyba Mária Terézia, és 240 éve hunyt el a kastély építtetője, Grassalkovich I. Antal.

Az uralkodó

Mária Terézia negyven hosszú esztendőn át uralkodott a magyar korona országaiban. A mából visszanézve érvek seregével indokolhatnánk, hogy miért ő és kormányzata volt a Mohács utáni Magyarország egyik legnagyszerűbb korszaka. Miután atyja örökébe lépett (1740. október), súlyos nemzetközi válsággal kellett megküzdenie. Nem utolsósorban a magyar rendek támogatásával sikerült elfogadtatnia hatalmát a külfölddel.

Ezután teljes figyelmét országai építésének szentelte. Hatalmas politikai életműve nyomán Magyarország az egyik legjobban szervezett, számos tekintetben a világ élvonalába emelkedett állam lett. Túl a hosszú békeidőszakokon, bölcs rendelkezéseivel elősegítette az ország minden szögletének épülését, gyarapodását. Párját ritkítóan korszerű döntései (a rendszeres postaszolgálat, azaz a közlekedés, az első erdőtörvény, az állatorvosképzés, a selmeci bányamérnöki főiskola stb. stb.) eredményeképpen Magyarország rohamosan gyarapodott.

Mária Terézia sokat tett a magyar uralkodó osztály, a nemesség pallérozásáért. Nem őrajta múlt, hogy a tekintetes rendek képtelenek voltak felzárkózni az örökös tartományok mellé fejlődésben; például a többi tartományban adózott a nemesség, erről a magyar nemesek még három emberöltőn át hallani sem akartak. A királynő nem erőszakoskodott hű alattvalóival - ha nem hatnak rájuk az észérvek, hát úgy maradnak...

Mária Terézia királynőként is példás életvitelű asszony és csalkádanya volt. A  magyar pletyka (főképpen a reformátusok katolikusgyűlöletétől táplált) ellenszenvére semmivel sem szolgált rá, személye köré máig közszájon forgó ocsmány hazugságokat költöttek, időnként perverz fantáziával.

Halála (1780. november 29.) után legidősebb fia, József követte az uralkodásban, aki anyja bölcs mértéktartásából semmit sem örökölt; voluntarista reformrohamaival sokkal többet ártott, mint használt Magyarországnak, a magyar társadalomfejlődésnek.

A szobor

Zala György 1907-ben készített alkotásának eddig is változatos története volt. A szobor eredetileg a Millenniumi Emlékmű része volt a Hősök terén, de a XX. század folyamán többször is kegyvesztetté vált a többi Habsburg uralkodóval együtt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején az emlékműről leemelték a Habsburg-család tagjait, majd a Horthy-korszakban a szobrokat visszaállították.

A második világháború sem kegyelmezett az uralkodóknak. Mária Teréziát találat érte, a szobor alsó része megsemmisült. Az 1950-es években a Habsburgok teljes mértékben kegyvesztetté váltak és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lettek beolvasztva a Sztálin-szoborba, mint például gróf Andrássy Gyula lovas szobra. Az üres helyeket a magyar függetlenségért küzdő vezetők, Bocskai István és Bethlen Gábor szobrai töltötték be. 
A lecserélt szobrok először a BTM Kiscelli Múzeumának raktárába, majd onnan Sülysápra ”költöztek”.

A rendszerváltás után elsőként Mária Terézia szobrát restaurálta Illyés Antal 2002-ben, ekkor került a Szépművészeti Múzeum aulájába a főbejárat mellé és ott volt látható a híradások révén nevezetessé vált hétfő reggelig.

A költöztetést a restaurátor, Illyés Antal vezette. Pillanatnyilag úgy áll, hogy jövő év végéig marad Gödöllőn a királynő, "akit"  március 5-én 15.30-kor avatnak fel a Barokk Év megnyitó ünnepsége keretében.

Gondola, MTI, Gödöllő város honlapja
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó