
Honlapunkon is közzétettük a legfrissebb népmozgalmi adatokat. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a cikk-sikoltás sem ér el többet sok millió Honfitársunkban, mint mosolygást. Szegény bolondnak tartják, aki aggódik , aki szörnyű fejleménynek tartja, hogy másfél Szentendrével lettünk kevesebbek csupán tavaly. Azt meg nem is kívánják meggondolni, hogy a folyamat harminc éve tart, és hogy nem látjuk a végét, ugyanis nem mondhatjuk meg, megfordul-e valahára a közfelfogás.
Ha elég plasztikusan, nagy ütőerővel próbáljuk kimondani, segíteni fog a meghőkölés. Ebben bízunk.
De ha vissza akarnánk térni az 1980-as szintre, akkor már holnaptól vissza kellene emelkednünk legalább a 150 ezer/év születésszámhoz, és még abból is kellene vagy húsz esztendő. Van ennek realitása?
Ha arra emlékeztetünk, hogy minden harmadik magzatot megakadályozzák a megszületésben, akkor talán plasztikusan láttatjuk: van még tartalék a rendszerben. Egyébként arra is van statisztikai becslés, hogy a fogamzásgátlás évente hány élet megfoganását akadályozza meg. Egy szó mint száz: ha a fejekben változás lenne, a dolog tulajdonképpen azonnal megfordítható lenne.
Sokan szoktak azon élcelődni, hogy ők bizony nem a törvényre gondoltak, amikor gyereket csináltak - és ez bizonyára igaz.
Másfelől az is igaz, hogy akik nem csinálják, hanem elcsinálják a gyereket, azok is gondolnak valamire. Vajon mire?
Magyar Honfitársaink! Vegyétek végre komolyan a statisztikusok adatait! Emeljétek föl szavatokat a gyermekek választójogáért! Mert a Ti egzisztenciátokat éli föl a gyermekellenes intézkedéseket hozó kormányzat.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















