Négymillió net-analfabéta az országban
Négymillió magyar egyáltalán nem tudja használni az internetet - nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a NFM infokommunikációért felelős államtitkára.
2011. február 18. 15:23

Az erre a kormányzati ciklusra szóló Digitális Megújulási Cselekvési Terv négy csomópont köré - emberek, vállalkozások, állam és infrastruktúra - rendezi a szakmai elemzést, azonosítja az infokommunikációs szektor kitörési pontjait, amelyekhez programokat rendel, határidőkkel és felelősökkel – olvasható a hvg.hu-n. A feladatok közül néhány már az idén megvalósul Nyitra Zsolt elmondása szerint, így például már 2011-ben létrehozzák a magyar kultúra eredményeit átláthatóan rögzíteni képes Magyar Nemzeti Digitális Archívumot. Későbbre időzítették az átfogó egészségügyi informatikai rendszer, illetve az élhető és intelligens város, azaz a Smart City-projekt a megvalósítását, továbbá az önkormányzatok információtechnológiai hátterének a korszerűsítését, illetve az egységes európai 112-es segélyhívó rendszer kiépítésének az elindítását.

Az elképzelések megvalósítását több tényező is gátolja a hvg.hu-nak adott interjú szerint, talán az egyik legmegdöbbentőbb, hogy jelen pillanatban négymillió magyar készségszinten sem tudja kezelni az internetet. Emellett a korszerű körzethálózati kapacitás hiánya nehezíti az egyre nagyobb sávszélességet igénylő alkalmazások elterjedését. Az akciótervek – a szélessávú hálózatépítés ösztönzése különösen – az állam, a vállalkozások és az állampolgárok együttműködésére épít. Az állampolgárok életminősége a fejlettebb infokommunikációs szolgáltatások révén javul, a hátrányosabb helyzetben lévőknek nagyobb esélyük van a felzárkózásra, a vállalkozások jobb eséllyel versenyezhetnek a külföldi konkurenciával. Az állam pedig gyorsabb, egyszerűbb és költséghatékonyabb ügyintézést tud felajánlani polgárainak, csökkenhet a bürokrácia.

matisz.hu, hvg
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó