
Szlovákia magyarok lakta járásaiban több a művi terhesség-megszakítás, mint az ország más régióiban - derül ki a Demográfiai Kutatóközpont tanulmányából, amelyről az Új Szó című pozsonyi magyar napilap tájékoztatott hétfői kiadásában.
A kutatóközpont a napokban tette közzé a 2005-2009 közötti időszak populációs fejlődését vizsgáló tanulmányát. A járások között az első helyen a Dunaszerdahelyi szerepel, ahol a művi terhesség-megszakítások a vetélések 27,2 százalékát tették ki. A második helyen szerepel a Rozsnyói járás. A Komáromi, Vágsellyei, Galántai, Érsekújvári, Lévai, Losonci és Rimaszombati járásokban szintén magas, 20-25 százalék közötti a művi vetélések aránya.
Északnyugat-, valamint Délkelet-Szlovákiában kedvezőbbek a mutatók, ott 15-20 százalék között van a művi vetélésék aránya, ugyanakkor az északkeleti járásokban a legkevesebb az abortusz - mutat rá a lap.
A tanulmány szerint a magyarlakta járásokban, különösen a délnyugati régióban más demográfiai mutatók alapján is rossz a helyzet - itt a legkisebb a születések száma és a legmagasabb az elhalálozás.
Szlovákia egészében javul a helyzet
Az abortuszok száma Szlovákiában évről évre csökken. Míg 1990-ben még 55 600 művi terhesség-megszakítást hajtottak végre, addig 2009-ben már csak 17 500-at.
Az iskolai végzettséget tekintve a legkevesebb művi megszakítás a felsőfokú végzettségű nők körében van, a legmagasabb arány az alapiskolai végzettséggel rendelkezők körében. 2005-2009 között egy felsőfokú végzettségű nőre 0,18 abortusz jutott, az alapiskolát végzettek között ez a szám viszont négyszer ilyen magas volt.
A spontán vetélések száma is magasabb az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















