
Az Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság késő esti szavazásán az Európai Parlament összes frakciója támogatta Járóka Lívia jelentését az Európai Romastratégiáról. A képviselők mintegy négyszáz módosító javaslatot nyújtottak be a dokumentumhoz, a szavazást megelőzően csaknem negyven kompromisszumos indítvány született, és négy szakbizottság, így a Foglalkoztatási és Szociális, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi, a Kulturális és Oktatási, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság is készített róla szakvéleményt.
A romák társadalmi befogadása érdekében a jelentés felhívja az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot egy olyan szilárd jogalapra épülő közösségi stratégia kialakítására, amelynek koordinálását és ellenőrzését az uniós intézményrendszer látja el, és mely szigorú éves ellenőrzést tesz lehetővé az egyes kiemelt területek, valamint az azokhoz kapcsolódó konkrét célkitűzések terén elért eredmények tekintetében. A dokumentum szorgalmazza egy összeurópai válságtérkép kialakítását, amely közös gazdasági és társadalmi jellemzőik alapján méri fel azokat a leszakadó kistérségeket, ahol a főként romákat sújtó nyomor és társadalmi kirekesztés koncentrálódik. A jelentés egyebek mellet javasolja még a válságtérképhez kapcsolódó közös, összehasonlítható és megbízható mutatók, így a társadalmi kirekesztést komplexen megjelenítő ún. "Laekeni Indikátorok" elfogadását. A dokumentum továbbá indítványozza egy bővítési dimenzió bevezetését a tagjelölt országok és lehetséges tagjelöltek társulásának érdekében, amely révén a Nyugat-Balkánon koncentrálódó roma népességre is kiterjedhet az összeurópai stratégia.
"A jelentés elfogadása a LIBE bizottságban közelebb hozott minket egy olyan stratégia elindításához, mely lehetőséget biztosít a ma reménytelenségben és nyomorban élő tömegeknek, hogy a holnap egyenlő európai polgáraivá válhassanak." - mondta Járóka Lívia, fideszes EP-képviselő.
Az Európai Parlament a márciusi plenáris ülésén fog szavazni a jelentésről.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















