A felszínes ismertetők szerint arról szól ez a mozi, hogy a királlyá válni kényszerülő VI. György herceg nem akar uralkodni, mert borzalmasan dadog, és magánál többre tartja bátyját, illetve kevesebbnek gondolja magát tekintélyes atyjánál, aki méltán népszerű és tekintélyes uralkodó.

A herceg (első keresztnevén Albert, hétköznap csak ’Bertie’) elhatározza, hogy úrrá lesz beszédhibáján. Megértő társra csak a feleségében számíthat, a királyi család többi tagja afféle másodosztályú rokonnak könyveli el.

A film nem vész el a liberális közhelyben, hogy mindenki képes mindenre, csak hagyni kell kibontakozni… sőt. Bertie herceget a felesége meg a jó sorsa összehozza egy zseniális autodidaktával, az ausztráliai származású Lionel Logue színész-beszédtanárral.

Végre egy film, amelynek cselekménye értelmes, emberhez méltó problematika. Végre egy film, amelynek van üzenete, ráadásul van normális kapcsolata a valós élettel is.

Bertie hercegből – és ez mind tényleges történelem! – VI. György király lett, és ebben a minőségében olyan beszédet kényszerült mondani népének, amely történelmileg Hitler lelkesítő beszédeihez méretett.

És a dadogós – legyőzte önmagát. Szédületes, embert próbáló lelki és szenzomotoros küzdelmeket jelenít meg Tom Hooper rendező filmje. Ráadásul megajándékozza a nézőket egy valódi filmes nóvummal: kiderül, hogy Colin Firth tényleg színész, mégpedig elsőrangú színész. Szuperplánban nézhető küzdelmei a beszédhangok megformálásával igazi csemegét jelentenek a valós aktori teljesítményre fogékony nézőnek. Megérdemel minden díjat.

A sztori is emelkedett, de egyáltalán nem szirupos. A háborút bejelentő királyi rádiószónoklatot figyelő nézőben felidéződik a nagy filmipari izé, a Pearl Harborban lábra álló Roosevelt – ami hiába valóságos történet, mégsem rendíti meg a nézőt a zsöllyében, egyszerűen azért, mert harmadosztályú a film szövete.

A király beszéde remek arányérzékkel megalkotott mű. Helyén van minden: a sztori, a megformálás, a színészi játék, az üzenet.