
Az ünnepekkor minden harmadik embernél jelentkeztek gyomorpanaszok
Többnyire egészségesen táplálkozunk, még az ünnepek idején is igyekszünk erre odafigyelni, de még mindig nem eléggé. Már nem divat a cigi, viszont a kiskorúak fele fogyaszt alkoholt, sokszor iszunk bort és rövidet, és rengeteget kávézunk. A Fájahasam.hu a reflux betegség rizikófaktorait mérte fel.
A gyomorbetegségekre specializálódott egészségügyi portál a Karácsony és a szilveszteri időszak utánra időzítette azt a felmérését, melyben a hasfájásos panaszok okozóira fókuszált. Ezek pedig az általánosságban is az egészségtelen életmódhoz kötődő szokások, mint például a túlzott csokoládéfogyasztás, a dohányzás és kávézás, alkoholizálás és a túl zsíros, fűszeres ételek előnyben részesítése.
A vizsgálat elsődleges tárgya az volt, hogy az ünnepek alatti étkezésünkkel mennyire okozunk önmagunknak refluxos panaszokat. Meglepő, hogy a tesztet kitöltők több, mint 50 százaléka egészségesen táplálkozik. A panaszokat elősegítő fűszeres, zsíros ételek ritkábban kerültek még az ünnepi asztalra is. A tradicionális karácsonyi fogásnak számító halászlé a válaszadók közel felénél nem is volt a menü része, és csak 2 százalékra mondható el a túlzott fogyasztás. Hasonló a helyzet a töltött káposzta terén. Szintén meglepő eredmény, hogy a klasszikus karácsonyi csokoládé, a szaloncukor fogyasztása is maximum napi egy-két szemet jelentett a válaszolók 80 százalékánál. Mindezek ellenére az összes megkérdezett közül 35 százalék észlelt legalább egyszer refluxos panaszokat.
A dohányzás, alkohol fogyasztás terén összességében nagyon jó eredmények születtek. 10 százalék alatti volt azon válaszolók száma, akik több mint napi egy csomag cigarettát szívnak, de a megkérdezettek 70 százaléka egyáltalán nem gyújt rá. Szintén 10 százalék alatti volt a rendszeres alkoholt fogyasztók száma. A mélyebb kiértékelést nézve (mely a honlapon a http://www.fajahasam.hu/kerdoiv címen elérhető) azonban szomorúnak mondható az az eredmény, mely szerint a 18 év alattiak több mint fele legalább bulik alkalmával italozik. A teszt sem cáfolja meg azt a sztereotípiát, hogy a magyar boros nemzet – nem csak az ünnepi ételek mellé, de általában is magas arányban azt kedveljük. Meglepő és elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a röviditalok a sör népszerűségével vetekszenek, 12 százalék töményhez nyúl leggyakrabban. Elkeserítő a helyzet a kávézás kapcsán. A megkérdezettek harmada naponta többször is iszik, és négy emberből három rendszeres fogyasztó.
A reflux betegség tünetei a válaszolók kétharmadánál egyáltalán nem jelentkeztek. Azok azonban, akik a panaszok megjelenéséről számoltak be, a rendszeresen dohányzó, alkoholt, kávét és zsíros ételt fogyasztók közül kerültek ki. A Karácsonykor legalább napi 10 szaloncukrot megevő, vagy túlzott mértékben halászlét és töltött káposztát étkező, illetve a napi rendszerességgel alkoholt fogyasztó válaszolók 80 százaléka legalább egy alkalommal szenvedett refluxos tünetektől. A teszt kiértékeléséből is jól látható, hogy nagyon sok esetben már önmagában az étkezésünk megváltoztatásával, illetve a dohányzásról, a rendszeres kávé- és alkoholfogyasztásról való leszokással csökkenthetjük a panaszokat és javíthatjuk életminőségünket.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















