Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaállítása az alkotmányozás során egyszerre kínálna alkalmat a kormánypártoknak az LMP folyamatba történő visszaterelésére és az MSZP elszigetelésére. Eredetileg mindkét ellenzéki párt azért lépett ki az alkotmány-előkészítő bizottság munkájából, mert a Fidesz-KDNP korábban korlátozta a taláros testület jogait. Az LMP azonban még nem határozott arról, hogy az új alaptörvény koncepciójának vitájában részt vesz-e: szemben a kérdésre igent mondó Jobbikkal, illetve az alkotmányozás egészét elutasító MSZP-vel. Ha a gesztus hatására az LMP visszatérne, az kétségtelenül növelné a parlamenti vitát övező politikai konszenzus esélyeit. Ugyanakkor makacsságukkal a szocialisták magukra maradnának, esetlegesen a pragmatistábbak szembekerülhetnek a totális bojkottot hirdető Gyurcsány-szárnnyal.

Az Országgyűlés kormánypárti többsége tavaly novemberben egyes gazdaságpolitikai tárgykörökben korlátozta az Alkotmánybíróság felülvizsgálati és megsemmisítési jogosítványait. Az Alkotmánybíróság hatáskörét érintő kérdéseket pedig nyitva hagyta az alkotmány-előkészítő bizottság által a parlamentnek benyújtott határozati javaslat is. A széles körben kritizált lépés azért történt, hogy a költségvetési hiánycélok tartásához elengedhetetlenül szükséges különadók és a magán-nyugdíjpénztárak „ügye” gyakorlatilag ne kerülhessen a testület elé.  Azonban már akkoriban történtek utalások arra, hogy e „megoldás” nem végleges és a leendő alkotmányozás során megváltoztatható.
A közhiedelemmel ellentétben viszont a magyar Alkotmánybíróság hatásköre nemzetközi összehasonlításban sem erős, a jogszabályok megsemmisítéséhez fűződő joga az alkotmánybíráskodás alapvető ismérve. Az „optikai csalódást” az okozza, hogy a testületnél utólagos normakontrollt jóformán bárki kezdeményezhet (actio popularis) – ennek következtében tűnhet úgy, hogy az alkotmánybírák túlzott hatalommal rendelkeznek, túl sok mindennel foglalkoznak.E lehetőség eltörlése és az indítványozásnak az adott ügyben történő érintettséghez kötése azonban egyáltalán nem jelentené a jogállamiság csorbítását – sőt, a testület munkaterhének szempontjából kifejezetten előnyös lenne. Ahogy az sem, ha ezentúl nem az Alkotmánybíróság feladata lenne az Országos Választási Bizottság döntéseinek vagy az önkormányzatok rendeleteinek felülvizsgálata, illetve a helyi képviselő-testületek feloszlatásának véleményezése. Szintén megfontolható az utólagos absztrakt alkotmányértelmezés lehetőségeinek szűkítése.
Ha a fentiekre irányuló lépések az új Alkotmányban (ill. annak vitája során) a megsemmisítési jogkör visszaállításával együtt történnének meg, akkor ez így együttesen az Alkotmánybíróság helyzetének olyan ésszerűsítését jelentené, amely egyúttal összeegyeztethető a jogállami követelményekkel. Annál is inkább, mert a kormánypártok közpolitikai céljai egyébként is elérhetőek az „alkotmányos mérce igazításával”: azaz olyan irányú konkrét rendelkezésekkel, melyek alaptörvényi szinten garantálják a különadókkal vagy a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntések alkotmányosságát. Ez utóbbi technikai megoldás nem elhanyagolható abból a szempontból sem, hogy az Alkotmánybíróság a közeljövőben foglalkozni fog e, politikai szempontból kényesnek minősíthető kérdésekkel és nem utolsósorban az új médiaszabályozással is.
A lépés szimbolikus-kommunikációs üzenete is kiemelkedő lenne: egyféle bizonyítékként szolgálhatna a Fidesz-KDNP demokratikus és jogállami elkötelezettségét illetően. A másik lényeges következmény pártpolitikai szinten jelentkezne: a parlamenti vitában történő részvételét még „lebegtető” LMP egy, az Alkotmánybíróság határköreinek csorbítatlan visszaállítására tett ígérettel vélelmezhetően visszacsábítható lenne a folyamatba. Az MSZP ezzel szemben harapófogóba kerülne: ha a párt hivatalosan akár dacból, akár kényszerűségből továbbra is támogatja Gyurcsány Ferenc megalkuvást nem tűrő alkotmányozási bojkottját, a szocialisták elszigetelődnek. Ezzel párhuzamosan kézzelfoghatóvá válik az a tény, hogy a jelenlegi felállásban nem hozható létre a kormánypártokkal szembeni egységes, „demokratikus” ellenzéki egységfront. Ha ellenben a pártvezetés döntése alapján formálisan mégis részt vennének a vitában, az a legélesebb szembefordulást jelentené a volt miniszterelnök politikájával. Egyben jó lehetőséget kínálna a Demokratikus Koalíció Platform vezetőjének arra, hogy a „belső rendszerváltásra képtelen” MSZP-vel szemben új alternatívát hirdessen.