
Kimutatták a tudósok, hogy a hívők a közösséghez tartozás élménye miatt, és a hasonlóan gondolkozás élménye miazt is boldogabbak a többieknél. A boldogságról tengernyi irodalom áll rendelkezésünkre. A tanácsadók mintákról, szabályokról, stratégiákról, viselkedési módokról írnak, tudományosan azonban ezek közül kevés nyert bizonyítást. Korábbi kutatások eredményeiből kiderült, hogy a magukat boldognak érző emberek jellemzően társas hálózatban állnak, sok ugyancsak boldog barátjuk, ismerősük van - írta meg a mindennapi.hu (http://www.mindennapi.hu/cikk/eletmod/extrem-magas-a-hivok-boldogsagszintje/2011-01-30/1289)
Amerikai szociológusok egy friss kutatás eredményeit tették közzé az Amerikai Szociológiai Szemlében (American Sociological Review). A tanulmány szerint a vallás pozitív hatása elsősorban a társadalmi tényezőknek köszönhető. A hittel kapcsolatos tanulmányukban egy korábbi reprezentatív felmérést értékeltek ki. A tanulmány szerint mindenekelőtt a vallásosság szociális tényezői vezetnek magasabb általános elégedettséghez. A megkérdezettek 33 százaléka – akik hetente istentiszteletre mennek és a közösségben legalább három-öt közeli barátjuk van –boldogságérzetüket extrém magasnak vallják, tehát tízpontos skálán tíz pontra becsülik.
Ezzel szemben azon hívők közül, akik hetente mennek istentiszteletre, de nincsen barátjuk a közösségben, csak 19 százalék vallja magát ugyanennyire boldognak. A tanulmány szerint az istentisztelet látogatásának gyakorisága az általános elégedettséggel kapcsolatban nem játszik olyan nagy szerepet.
Chaeyoon Lim kutatásvezető szerint a tanulmány egyértelműen mutatja, hogy elsősorban nem a templomba járás, az imádkozás vagy a prédikáció vezet nagyobb boldogságszinthez, hanem az ebből következő hasonló gondolkodú kapcsolatok hálózatának kialakulása. A vallási közösségek segítő, támogató hátteret biztosítanak tagjaiknak, a vallási csoporthoz való tartozás az egyik legfontosabb szociális kötelék. Az istentiszteleteket gyakrabban látogató emberek szélesebb kapcsolati rendszerrel bírnak, több támogatást kapnak a tagoktól.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















