
A pesti Duna-parton felépült, gigantikus acélbálnára emlékeztető épület, a CET (Central European Time) projekt résztvevői készséggel állnak bármilyen, a Fővárosi Önkormányzat és Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által felvetett átvilágítás elé, amely tisztázni kívánja az együttműködés törvényességét. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy az eddig felhozott állítások vagy nem helytállóak, vagy semmilyen konkrétumot nem tartalmaznak, így ez a nyilvánosság előtt zajló vita kifejezetten káros a CET sikere szempontjából. A projekt résztvevőinek eltökélt célja, hogy a beruházás és a majdani működés továbbra is a kölcsönösség szellemében folytatódjon, és hogy az épület tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat – valós érdekeit felismerve – aktív, támogató részese legyen a sikernek.
A CET-nek nemcsak a Kas Oosterhuis által megálmodott látványos üvegteteje áttekinthető, hanem az egész fejlesztési, finanszírozási, kivitelezési és hasznosítási háttere is az.
A CET tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat
A Közraktárak újraálmodásával létrejött ház nemcsak építészeti, mérnöki megoldásai, vagy hasznosítási koncepciója miatt egyedi, hanem fejlesztési konstrukciója sem hasonlítható össze más beruházásokkal. A CET esetében nem kerül sor vagyonátruházásra, azaz a tulajdonos a Fővárosi Önkormányzat marad. A magántőkéből megvalósuló projektnek köszönhetően a Főváros közpénz befektetetése nélkül ér el jelentős vagyongyarapodást. A CET megnyitásának pillanatában a Főváros egy a 8 milliárd forintos beruházást jelentősen meghaladó értékű eszközzel gazdagodik, nem beszélve a telekhez méltó építmény turisztikai, kulturális és városarculati hozzáadott értékéről, amelyből Budapest csak profitálhat. Miközben kizárólagos jogokat gyakorol a bérleti szerződések jóváhagyása kapcsán, a kereskedelmileg legnehezebb első nyolc évben minden kockázatot a fejlesztőre hárít, aki ebben az időszakban csak az Önkormányzathoz befolyó bevétel arányában kap szolgáltatási díjat. A főváros által a CET projekttel vállalt kockázat jelentősen elmarad annak közvetlen és közvetett hasznai mellett.
A projekt finanszírozhatóságát egy, az Önkormányzat, a Porto és az MKB Bank között létrejött háromoldalú szerződés biztosítja, amely kvázi kezességvállalást tartalmaz az Önkormányzat részéről. Ezzel a szerződéssel kapcsolatosan azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy az államháztartási törvény előírásai szerint az önkormányzati ingatlanra jelzálogjog nem jegyezhető be és a kezességvállalás lehetőségét már a 2006-ban indított közbeszerzési eljárás pályázati kiírása is tartalmazta.
Az épület kivitelezése és a hasznosítás jelenlegi helyzete
Az épület generál-kivitelezését a WHB konzorcium végzi, a kivitelezés jelenleg 95 százalékos készültségű, a műszaki átadás-átvétel már decemberben megkezdődött. Az épület megnyitását 2011 tavaszára tervezik, amelyet jelen pillanatban hátráltat a Főváros által megkötendő közműszerződések, több mint három hónapja húzódó aláírása. Természetesen, utóbbi probléma megoldása esetén kezdődhet csak meg az épület biztonságos beüzemelésének folyamata és használatbavételének hatósági eljárása. Az eddig elvégzett munka az építési és minőségellenőrző szervek követelményeinek megfelelt, rendelkezik a szükséges bizonyítványokkal, mind műszaki, mind pedig eljárási szempontokat figyelembevéve. Az alkalmazott technológiai megoldások mindegyike megfelel a vonatkozó szabványoknak, és a magyar építőipar világszínvonalú szakértelmének bizonyítékául szolgál. Az építési engedélyezési tervek részleges módosítása a kiviteli és statikai tervezés során feltárt, az acélszerkezetet érintő problémák miatt vált szükségessé.
A CET helyiségeinek bérbeadását a nemzetközi Cushman & Wakefield végzi, a bérelhető helyiségek 60 százaléka már elkelt, a bérleti díjak megfelelnek az érvényes piaci áraknak, viszonyoknak. A bérlemények pályáztatását, majd szerződéseik aláírását a tulajdonosi jogokat kizárólagosan gyakorló Fővárosi Közgyűlés hagyja jóvá. A projekt sikerességét azonban komolyan veszélyezteti, hogy az Önkormányzat a bérleti szerződések tárgyalását nem veszi napi rendjére, több hónapos késedelem mutatkozik az ügyintézésben.
A Porto Investment Hungary Kft. tulajdonosa egy Máltán bejegyzett vállalkozás, a cég tulajdonosi háttere áttekinthető és világos. Málta az Európai Unió tagja, semmilyen offshore státuszt nem kínál. A cég valóban projektcég, de ez teljességgel megfelel a hazai és nemzetközi gyakorlatnak, amelyet a fejlesztési struktúra is megkövetel.
***
A projekt résztvevői szerint a széthúzás, a gyanúsítások vagy sugalmazások helyett összefogásra van szükség, hiszen ez a projekt csak így lehet sikeres. A projekt résztvevőinek eltökélt célja, hogy a beruházás és a majdani működés továbbra is az együttműködés szellemében folytatódjon, és hogy ennek az épület tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat, aktív, támogató részese legyen. A CET pedig az, aminek szánják: jelképe mindannak, ami Budapestben nagyszerű!
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















