
Ilyen kérdésekre keresték a választ civilek és szakmabeliek, közlekedéssel és formatervezéssel foglalkozó egyetemi hallgatók, szakmai kutatóközpontok és budapestiek, akiknek ötleteit a Budapesti Városvédő Egyesület kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők.
A kiállítás több szakmai és civil szervezet, köztük a Levegő Munkacsoport együttműködésével jött létre, és Tarlós István főpolgármester nyitja meg január 20-án, 16:30-kor.
A március 11-ig hétköznapokon munkaidőben megtekinthető tárlaton az alternatív közlekedési eszközöktől a kerékpáros nagyvárosi infrastruktúra XXI. századi vízióján át a város fenntartható jövőjéig kis ötletek és nagyszabású elképzelések egyaránt megfogalmazódnak.
Ilyen például a távoli jövőnek tervezett innovatív közlekedési rendszer, a 2002 óta nagy sikerrel működő Budapesti Autómentes Nap, a Szociális Bringa Projekt, a dunai tömegközlekedésre tervezett Duna Express hajójárat hajótípusa és kikötő-terve és a budapesti Rákóczi útnak a Studio Metropolitana által javasolt átalakítása.
A kiállítás főként az emberközeli gyalogos felületeket, a városi séta kiemelt jelentőségét és a városi levegő minőségének változását állítja középpontba. Terveket, modelleket és már megvalósult projekteket mutat be nagy sikerű hazai és európai autómentes városi akciókról, fenntartható közlekedési eszközökről.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















