Lódítanak Londonban (is)
Londonban akkor nem tűnt fel, hogy egy hazugságpolitikus küldött rohamosztagokat demokratákra. Akkor nem tiltakoztak Londonból.
2011. január 6. 10:06

A hazugságpolitika nem ismer határokat. Az európai Hazugságlobby lelkesen kiszolgálja a budapesti Hazugságrémet és holdudvarát. Bődületesen nagyot lódított egy konzervatívnak füllentett londoni lap, amelynek története 1788-ig nyúlik vissza.

A 223 év egyik legnagyobb hazugsága – mondhatnánk.

Mr Orbán is the most ruthless political operator in the region… Orbán a legkegyetlenebb politikai szereplő a térségben… Így hangzik a drámainak szánt félmondat. A kijelentés azt sugallja: Orbán volt az, aki 2006. október 23-án vasrúddal verette, gumitölténnyel lövette az európai uniós polgárokat. Azokat, akik élni akartak emberi jogaikkal.

Mint tudjuk: nem Orbán volt az, hanem egészen más.

De emlékezzünk csak vissza: kékruhás, sisakos, vasrúddal felszerelt verőlegények rohantak az utcán, és amikor meglátták, hogy előttük egy férfi fekszik, akit már rugdalnak kékruhások, odaszaladtak, és ők is belerúgtak kettőt-hármat a védtelen európai uniós polgárba. Történetesen egy korábbi olimpiai versenyzőbe.

Piros volt a vér a pesti utcán megint.

A kékruhások, akikről máig nem tudni, kik voltak – egyes nyugati sajtóhíresztelések szerint a verőbandák egy részét importálták egy szomszédos országból –, a nem rendszeresített vasrúddal: viperával verték az asszonyokat is. Más kékruhások fejmagasságban lőttek bele – ugyancsak nem rendszeresített vadászpuskával ugyancsak nem rendszeresített – gumitöltényt az uniós polgárok tömegébe. Maradandó sérüléseket okozva…

Odébb ugyancsak nem rendszeresített paprikagázzal keltették a terrort a demonstrálók között. Mi ellen is akartak demonstrálni ez utóbbiak? A hazugságpolitika ellen. Kiderült ugyanis, hogy saját bevallása szerint végighazudott – bűntársaival együtt – másfél-két évet a tagállam első számú vezetője, hogy az állampolgárokat becsapva újabb négy évvel meghosszabbítsa a hazugságpolitika rémuralmát.

Alkotmányt sértett, amikor hazudott a gazdasági helyzetről. Azaz elárulta a köztársaságot.

Londonban akkor nem tűnt fel, hogy egy hazugságpolitikus küldött rohamosztagokat demokratákra. Akkor nem tiltakoztak Londonból a politikusi kíméletlenség ellen. A két londoni hazugságíró akkor csendben volt. Nem védte az emberi jogokat. Az intézményeket... Hallgatásukkal felsorakoztak a hazugságpolitika mögé – és az európai értékek ellen.

A Hazugságrém és a budapesti Négyek Bandája együtt élvezték a kékruhások által kialakított terror hatalmi előnyeit. Még négy évig húzhatták az adófizetőktől kapott pénzt, és rombolhatták – magas politikai emelvényről – az európai demokráciát.

Most Londonból kaptak támogatást – vörös segélyt –, hogy még nehezebb legyen elszámoltatásuk, még gyötrelmesebb legyen a demokrácia, a jogállam helyreállítása Nem ismer határokat a hazugságpolitika. Történelmi abszurd: a londoni lap már hetven éve működött, amikor Párizsban megjelent egy kiáltvány: „Kísértet járja be Európát…”

Most hozzátehetnénk: a hazugság kísértete…

Hortolányi Dénes
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó