
A magyar médiatörvényről közöl interjút egy német nyelvű budapesti hetilap kiadójával internetes oldalán szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az 1988 óta Magyarországon élő német Jan Mainka, aki 1999-ben alapította 7 ezer példányban megjelenő, főként a Magyarországon dolgozó német üzletemberek körében népszerű Budapester Zeitungot, kifejti: német újságíróként nem érzi, hogy az új médiatörvény bármiben korlátozná. Amellett - mutat rá - a magyar törvények esetében is igaz a mondás, "nem eszik olyan forrón a kását". Ráadásul kétségei vannak a médiatörvény megvalósíthatóságával kapcsolatban is, hiszen mindazt, ami az interneten megjelenik, szinte lehetetlen ellenőrizni.
Mainka a magyar médiatörvényre való nyugati reagálásokat eltúlzottnak, hisztérikusnak tartja. Orbán Viktor már tanúságot tett civil kurázsijáról a rendszerváltás időszakában, a magyar miniszterelnök nem "antidemokrata", Magyarország pedig nem Észak-Korea, hanem egy nyitott ország - mondja.
A német újságírót a magyar médiatörvényt kísérő heves reakciók Thilo Sarrazinnak - a német jegybank elnöksége egykori tagjának - a muzulmán bevándorlókat bíráló könyve körüli németországi hisztériára emlékeztetik. A kritikusok ízekre szedték a később bestsellerré vált művet, anélkül, hogy vették volna a fáradságot, hogy elolvassák, vagy egyáltalán a kezükbe vegyék.
Mainka súlyos bírálattal illeti a sajtót is, mondván, hogy miközben a nyolcéves szocialista kormányzás idején teljes volt a sajtószabadság, nem sikerült megakadályozni, hogy a politikai osztály és a hozzá közel álló körök a közérdek kárára gátlástalanul gazdagodjanak, miközben a gondjaikra bízott ország a gazdasági összeomlás szélére jutott.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















