
Az El Sidrón-i barlangban tizenkét férfit, nőt, és gyermeket mészároltak le, majd a támadók, szintén neandervölgyi emberek mohón falatozni kezdtek az áldozatok földi maradványaiból. A gyilkosok olyannyira kiéhezettek voltak, hogy felnyitották az áldozatok koponyáját, hogy hozzájussanak agyvelejükhöz, de feltörtek minden apró csontocskát is, hogy egyetlen csepp csontvelőt se hagyjanak kárba veszni. A vizsgálatok szerint a csoport tagjai genetikailag közel álltak egymáshoz.
Ez korábbi kutatási adatokat támaszt alá, miszerint a neandervölgyi embereknél a modern emberrel összehasonlítva lényegesen kisebb volt a genetikai diverzitás.
A barcelonai Evolúciós Biológiai Kutatóintézet munkatársai a tizenkét neandervölgyi igen jó állapotban fennmaradt csontmaradványaiban az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t, valamint az apai ágon öröklődő Y-kromoszómákat vizsgálták - olvasható a Science Now honlapján.
Három felnőtt férfi, két kamaszfiú és az egyik gyermek ugyanazt a mitokondriális DNS-t hordozta, amelyet egyetlen asszonytól örököltek, vagyis anyai ágon közeli rokonok voltak.
Három felnőtt asszony három különböző ágból származó mitokondriális DNS-t hordozott, vagyis anyai ágon legfeljebb távoli rokonságban álltak. A csoport többi tagja, beleértve egy tinédzsert, egy gyermeket és egy csecsemőt, az egyik felnőtt asszony mitokondriális DNS-ét hordozták, vagyis a nő leszármazottai, vagy igen közeli hozzátartozói voltak.
"A jelek szerint egyetlen család tagjai voltak" - hangsúlyozta Carles Lalueza-Fox, a tanulmány vezető szerzője.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















