
A hitelintézetek az első évek felfutása után többnyire azt tapasztalták, hogy az új szerződések száma beállt egy szintre, a számlákon a gyermekek részére megtakarított összegek pedig egyenletesen nőttek.
A magyar állam 2006. január 1-je óta "életkezdési támogatást" ad minden Magyarországon született magyar állampolgárságú gyermeknek a születése évében. A támogatás a 2007 óta születettek számára 42 500 forint. A fenti összeghez a gyermek 18 éves korának betöltése után lehet hozzáférni.
Az államtól kapott támogatás elhelyezése és a megfelelő befektetés kiválasztása a szülők feladata. Ám többségük nehezen hozza meg ezt a döntést, ezért zömében még a kincstári megtakarítási számlán tartja ezt az összeget. Pedig a támogatást egy pénzügyi szolgáltatóhoz áthelyezve lehetőségük van arra, hogy rendszeres megtakarításaik után állami támogatást is igénybe vegyenek. A babakötvényprogramhoz kapcsolódó Start számlákra fizetett megtakarítások után ugyanis az állam évente 10 százalék, legfeljebb évi 6000 forint támogatást ír jóvá.
A legtöbb Start számláról és a rajtuk összegyűlt legnagyobb összegről az OTP Bank számolt be. A hitelintézetnél 2006 óta mintegy 37 ezer számlát nyitottak, és az azokon kezelt betétállomány meghaladja a 3,6 milliárd forintot. A bank szerint a számlák száma egyenletesen nő, évente átlagosan 7000 új szerződést kötnek velük.
A CIB Banknál mintegy 11 700 számlán több mint 1,5 milliárd forint gyűlt öszsze a program keretében. A hitelintézetnél az új számlák nyitása iránti folyamatos és nagyjából egyenletes érdeklődést tapasztaltak: évente 2300-2500 új szerződést kötnek náluk. Egy számlára évente átlagosan 40 ezer forint magánbefizetés érkezik, amely megközelíti az éves szinten elérhető maximális állami támogatás megszerzéséhez szükséges küszöböt. A banknál úgy látják, a számlákhoz kapcsolódó megtakarítási hajlandóság más lehetőségekhez képest sokkal kevésbé kamatérzékeny. A hitelintézetnél felfigyeltek arra is, hogy a régebben nyitott számlák átlagos állománya magasabb.
Mintegy 8500 számlán 949 millió forint gyűlt össze a programhoz kapcsolódóan a K&H Banknál. A hitelintézet nem érzékelt ingadozást vagy tendenciát a számlák iránti kereslet alakulásában. A hitelintézetnél úgy gondolják, fennmarad az érdeklődés a szolgáltatás iránt, melyet kismértékben az ajánlott kamat mértékével lehet "finomhangolni".
Az MKB Banknál 3972 babakötvényhez kapcsolódóan 575 millió forint gyűlt össze. A hitelintézet által közölt összeg nemcsak a Start számlán levő, az állam által korlátozott megtakarítást foglalja magában, hanem az e mellé a gyermek részére opcionálisan nyitható Gondoskodó bankszámlán, valamint a Start és Gondoskodó értékpapírszámlán nyilvántartott további megtakarításokat is. A Budapest Banknál 3500 számláról és 450 millió forintos gyűjtött vagyonról számoltak be a Világgazdaságnak.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















