
A Bank Burgenland Nyugat-Magyarországon reklámozza a számlanyitás lehetőségeit a magyar ügyfeleknek. Előnyként az osztrák gazdaság szilárdságára, s a bank magyarul beszélő alkalmazottaira hivatkozik. Thomas Radil, a BB 100 százalékos magyar érdekeltségének, a Sopron Banknak az elnök-vezérigazgatója szerint a magyarok érdeklődése az osztrák befektetések iránt már körülbelül két esztendeje érzékelhető, főleg azok körében, akik a nyugati határ közelében laknak, s euróban jutnak jövedelemhez. A bankvezér nem lát összefüggést a magánnyugdíjpénztárak államosítása, s a számlanyitás felfutása között, de azt azért nem tagadta, hogy a magyarok pénzkivitele az utóbbi időben erősödött.
A Magyarországon terjeszkedő felsőausztriai Oberbank viszont áthidalta az ausztriai bankszámlanyitás távolságát: a bank pesti részlege kiközvetíti az érdeklődőket egy magyarul is beszélő burgenlandi szakemberhez, aki akár Budapesten is ad felvilágosítást az érdeklődőknek. Manapság már nem csupán a közép- és idős korosztály képviselői viszik ki a pénzüket, hanem fiatalok is. Ráadásul többen a pénzügyi szektorból veszik célba az ausztriai lehetőségeket, olyanok, akik kellő szakismerettel rendelkeznek. A közvetítő szerint nem csupán számlát nyitnak a magyar állampolgároknak, hanem befektetéseket eszközölnek és tőzsdei tranzakciókat is végrehajtanak számukra.
Ám a pénzkivivők motívumai között fontosabb a vagyonmentés, mint a spekuláció szerepe. A magyarnál határozottabb osztrák adatvédelem jelenti a vonzerőt, magyarán az adóhivatal távol maradása, illetve a biztonság. A nemzetközi nehézségek ellenére nagyobb a magyarok bizalma az euróban, mint a forintban, s vonzó a stabil osztrák gazdasági háttér, az alacsony infláció. Akadnak szépszámmal olyan ügyfelek, akik elégedetlenek azzal, ahogy a magyar bankok bánnak velük, ezért keresik az udvariasabb, kisebb bürokráciával járó banki szolgáltatást - teszi hozzá a közvetítő.
"Az Erste Bank nem érzékeli a magyar számlanyitó ügyfelek számának növekedését Ausztriában, a pénzintézet nem is hirdet határ menti óriásplakátokon" - közölte a bankcsoport szóvivője, Hana Cygonkova. Mindazonáltal magyar állampolgár bármelyik osztrák bankfiókban nyithat számlát, ehhez elég az útlevele.
- ajánlatunk
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Nem csak az eper
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Heller, a hazug
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















